Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Templom és iskola

Templom és iskola Kultúra

A társadalom fontos intézményeit szoktuk érteni a címbe foglalt két szó alatt ugye, de nekünk, kisebbségbe került magyaroknak mintegy felhívásként, felrázó erejű közéleti vers is hangsúlyozza – fennmaradásunk érdekében – a templom és az iskola különös jelentőségét. Reményik Sándor 1925-ben írt versének ahány szakasza, annyiszor ismétlődik refrénként a felhívás: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”

Hirdetés
Hirdetés

A közéleti küzdelmekben – kivéve a diktatúra évtizedeit – a költő figyelmeztetése a mai napig elhangzik. Ha egészen pontos akarok lenni, azt kell mondanom: a tegnapi napig hangzott el. A világjárvány kezdete óta ugyanis a földi törvények szavára kiürültek a templomok s az iskolák. Úgy tűnik hát, mintha elhagytuk volna a vallás, a tudomány, az ismeretszerzés és nevelés hajlékait. Paradox módon a pénz- és üzleti világ palotáit és csarnokait annál inkább látogatjuk!

Ha nem is világméretű, de országokat vagy országrészeket sújtó járványok régen sem kerültek el. Végigsöpört vidékünkön is, s szedte áldozatait jó száz évvel ezelőtt a spanyolnátha – sponyolnak emlegették az idős emberek évtizedekkel később is –, a 18. század első évtizedeiben a pestis, az 1830-as években pedig a kolera…

Éppen ez utóbbi járvány idején szolgált lelkészként Gelencén egyik felmenőm, Borcsa Elek, akinek sírhelye is a falu régi templomának kertjében található. A magyar reformkorra esik tehát papi tevékenysége. Távol az ország szívének lüktetésétől, a nemzet felemelkedését szorgalmazó nagy vállalkozásoktól végezte, amit lehetett. Nem épített hidat, nem alapított akadémiát, de a kantai gimnáziumba tett alapítványa (az iskola 1895–96-os Értesítője szerint 1832. április 12-én tette) híd szerepét töltötte be, mely a tudományok fellegváraiba juttatott szegény sorsú szabad székely famíliájából származó ifjakat, s nevét viselő iskolája, a kézdiszentléleki Borcsa-iskola évtizedeken keresztül terjesztette az elemi ismereteket szülőfalujában, az Alszegben. (Maga az iskolaépület, bár más célokat szolgált, 2018-ig állt.) Sírfelirata életének és tevékenységének foglalata: „NAGYON TISZTELENDŐ K. Sz. LÉLEKI BARTSA ELEK GELENCZÉNEK 22 ÉVIG VOLT BUZGÓ LELKIPÁSZTORA. MEG HOLT 1842”

Nehéz időszakban került tehát egy falu lelki vezetésének élére Borcsa Elek, de értelmet adhatott életének azzal, hogy a székely társadalom két alapintézményét szolgálta. Mondhatnám, nem hagyta a templomot s az iskolát…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük