Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színházi világnap a Tamásiban

Színházi világnap a Tamásiban Kultúra

1962 óta ünnepeljük a színházi világnapot, 1978 óta pedig a Nemzetközi Színházi Intézet minden évben felkér egy jelentős színházi alkotót, hogy megfogalmazza gondolatait a színházművészetről, amelyet március 27-én világszerte minden színházban közvetítenek.

Hirdetés
Hirdetés

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színház és a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt. Az idei világnapon egy kubai rendező, Carlos Celdrán tolmácsolja a színház fontosságát.
Celdrán az Argos Teatro társulat alapítója, amelynek feltett szándéka, hogy Brecht, Beckett, Ibsen és Strindberg művein keresztül új, nyugat-európai nézőpontokat emeljen be a latin-amerikai színházkultúrába. Az Argos Teatro hitvallásában a kultúrák fúziójára és egymásmellettiségére épít.
A világnap alkalmából ma a társulat két színésze, Korodi Janka és Kónya Ütő Bence diákoknak szervezett színháztúrát tart. A Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház három előadással ünnepel: 11 órától A halhatatlanságra vágyó királyfi című népmese alapján készült bábjátékra, 13 órától a Danse Noir mozgásszínházi produkcióra, illetve 19 órától a Liliom című előadásra várják a közönséget.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük