Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székföldi Magyar Napok

Székföldi Magyar Napok Kultúra

Az árapataki és erősdi rendezvények után is zsúfolásig megtelt a terem szombaton az érdeklődőkkel Hidvégen, az ötödik Székföldi Magyar Napok zárórendezvényén.

Ungvári Barna uzoni református lelkész, aki egykor Hidvégen szolgált, meghívottként szólt az egybegyűltekhez. „Az ilyen alkalmak megerősítenek bennünket abban, hogy a megmaradásban higgyünk” – fogalmazott köszöntőbeszédében.

A kulturális műsort a hidvégi iskolások előadása nyitotta meg, akik Sala Emília magyar szakos tanárnő és Orbán Edit tanítónő felkészítő munkájának köszönhetően teljes létszámban színpadra álltak. A szülők büszkén hallgathatták, amint gyermekeik magyar mesét, verset mondanak, népdalokat énekelnek, és néptáncot, illetve magyar polgári táncokat adnak elő. A helyi előadók sorát Bernád István hidvégi lakos gazdagította, aki népdalokat énekelt.

A csernátoni Pántlikácska Néptánccsoport Küküllő menti és mezőségi táncokat mutatott be, igényes koreográfiájukat hosszas tapssal díjazta a közönség. A Rétyi Színjátszó Társulat vidám jeleneteivel szögezte a színpadra a közönség figyelmét, amely kirobbanó kacagással fogadta a vicces fordulatokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás