Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Szénaszálakból” kemence

„Szénaszálakból” kemence Kultúra

Augusztus 12–18. között kemenceépítő-táborra kerül sor a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban. A skanzenbeli székely házak mellé felépítendő kemencével a múzeum munkaközösségének egy régóta dédelgetett álma válhat valóra. A munkálatokat Nagy Bence kemenceépítő irányítja, a szervezők olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik szívesen elsajátítanák a kemenceépítés fortélyait.

A csernátoniak terve és álma partnerre talált egy, a múzeumban már több éve visszatérő, ott táborozó, alkotókból és népzenészekből álló csoporttal, akik kitartó munkával és lélekkel álltak a kemenceépítés mellé.

A Szegeden élő Barta Csilla fogta össze azt a kis csapatot, akiket jövő héten várnak Csernátonba, hogy további tényleges munkájukkal, támogatásukkal is hozzájáruljanak a kemence megépítéséhez. Őt kérdezve tudtuk meg, hogy több előzménye is van a már említett kemenceépítésnek. Egyik és talán legfontosabb az, hogy családjával és zenésztársaikkal régóta járnak már a Haszmann Pál Múzeumba, ahol, ahogy meséli, eltöltöttek jó pár nagyon vidám és emlékezetes napot, megszeretve a helyet, az ott élőket.

– Tavaly nyáron is helyet kapott amatőr zenekarunk a múzeum árnyas fái alatt zenetanulásra. Jónak tűnt ez, kicsit beleláttunk a múzeum életébe, és akarva akaratlanul zenei aláfestést adtunk a látogatóknak a nézelődéshez. Akkor még azt hittük, hogy a kemence ötlete Sipos Mónika fejéből pattant ki, ám hamar kiderült, hogy csak telepátia volt, hiszen vendéglátóink régóta tervezik azt – osztotta meg lapunkkal Barta Csilla, hozzátéve „ők csupán néhány apró szénaszálat adtak hozzá a régebb óta gyarapodó kazalhoz.”
Az intézmény muzeológusa, Dimény-Haszmann Orsolya szerint nem csekély az a kazal, amit a múzeumbarátok összehoztak, hiszen ennek eredményeképpen idén nyáron megvalósulhat a tényleges munkálat. „Ha több szív együtt dobban, és elindul egy közös cél felé, biztos, valami jó dolog fog születni” – fogalmazott.

– Fontos felsorolni az előzményeket, amelyek elvezettek az augusztusi programunk megvalósulásához – mondta el a muzeológus. – Elsőként áprilisban a szegedi ferences templom adott helyet egy jótékonysági koncertnek, melynek szervezésében a Csergő Banda, Barta Csilláék segítségére volt Krasznai Zoltán, és amelyen fellépett a Mestertanoda népzenei kamaraműhely, a Vox Avis kamarakórus, Fábri Géza, Szíves Márton és Barta Márton, valamint a Csergő Banda és Haskó János. Ez a sok ember mind hozta a maga szénaszálát a közös kazalba.

Hirdetés
Hirdetés

Nyár elején egy távoli városban, Magyar Napokat rendeztek, ahol Sipos Mónika „szénaszálakért” osztotta a lángost. És jöttek az emberek, a szénakazal pedig már akkora lett, hogy megkereshették kemenceépítő barátjukat, Nagy Bencét, aki egyebek mellett hangszerkészítő, zenész, táncos, és ha kell oktató is. A munkálat megvalósulását a felsoroltak mellett az ingolstadti magyar kultúregyesület is felkarolta.
Barta Csillától tudtuk meg azt is, hogy a tervek szerint a munkát zeneszó fogja kísérni, hiszen a Csergő Banda idén sem kíván karba tett kézzel ülni, az oktatómesterek idén István Ildikó népdalénekes és Gáspár Csaba zenész lesznek. A hét folyamán táncházat is terveznek helyi, környékbeli érdeklődőknek.

A kemenceépítéshez Csernátonból és környékéről tudnak fogadni három olyan személyt, aki bele szeretne tanulni ebbe a mesterségbe, és aki munkájáért cserében ingyen tehetne szert erre a tudásra. Jelentkezzen a 0746.103.796-os telefonszámon.

A házigazdák ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek minden egyes „szénaszálért”, amiből ez a „kazal” összeállt. A gyerekdalt átírva, most már biztos, hogy a nem is olyan távoli jövőben, egyszer lesz egy kemence a múzeumkertben…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük