Felhívás!

Önkép és tudásszervezés

Önkép és tudásszervezés Kultúra

Március 2-án a Sapientia EMTE csíkszeredai kara adott otthont a Székelyföld az erdélyi társadalomkutatásban 1990 után című műhelykonferenciának, melyre a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete által idén elindított Székely önkép a 19–20. században projekt kapcsán került sor. A beszélgetés célja a Székelyföldön zajló antropológiai, néprajzi, történettudományi, szociológiai és politológiai kutatói tapasztalatok megosztása volt.

Már az esemény szervezőcsapata, de a felkért előadók kiléte is a különböző humántudományi szakterületek együttgondolkodását tükrözte: az MTA kisebbségkutatói és a Sapientia mellett társszervező a több évtizedes helyi tereptapasztalattal rendelkező KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, a vitairatok előadói között pedig ennek vezetője, Bíró A. Zoltán mellett a Kriza János Néprajzi Társaság alapítóját, Pozsony Ferencet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatóját, Horváth Istvánt találjuk. Az előadók áttekintették az elmúlt évtizedek Székelyföldet érintő kutatásait, bemutatták a szakterületükön, illetve általuk vezetett intézményekben zajló munkát, azok eredményeit, illetve javaslatokat, kritikai megjegyzéseket tettek a jövő teendőire.

Szakmai tanácskozás

Pozsony Ferenc néprajzkutató a székely falvak világát vizsgáló terepmunkákról, azok elkészült, vagy készülőben levő jegyzékéről számolt be: a gazdaságkutatástól (a közbirtokosságoktól a hozománykutatásig), a néprajzi, helyi közösségek identitását vizsgálókon át (a hagyományok továbbélése, cigány közösségek és neoprotestáns mozgalmak) el egészen a helyi falukönyvek, falumonográfiák szükséges leltáráig. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a 21. században a székely faluközösségek életében új kommunikációs csatornák jelentek meg (pl. internet), illetve a család hagyományos formájához képest jelentősen megnőtt a hivatalos intézmények szocializációs szerepe – ezen témák pedig újabb kutatásokat igényelnek.

Horváth István beszámolójából kiderült, Székelyföld mint kutatási terep számos szociológiai vizsgálat tárgya: nyomon követik a társadalmi szerkezetváltozásokat, a munkaerőpiac alakulásait, a migráció és a szegénység jelenségeit, de a roma közösségek életvilágát is. Horváth érintette a Székelyföldről készülő tudományos munkák társadalmi hasznának kérdését is, hogy miként tudják felhasználni ezeket a helyi döntéshozók. Szólt Székelyföld mint politikai értelemben vett térség vizsgálatának hiányáról is, végül nemzetközi összehasonlításban, különös tekintettel a Dél-Tirolban található EURAC akadémiához, megállapította, ha a „tudástermelők” számában nem is annyira, de a munka szervezettségi fokát tekintve, a Székelyfölre jellemző intézményi fragmentáltság miatt bőven van még feladat.

Bíró A. Zoltán házigazda a köztudatban egységesen megjelenő Székelyföld-kép és a társadalmi folyamatok valósága között húzódó távolságra hívta fel a figyelmet: a közhiedelemmel ellentétben Székelyföldre az együttműködés kevésbé, inkább a differenciálódás, a kis térségek, a néhai székek szigetszerű működése a jellemző. Ezt követően a térséget érintő három fő modernizációs tényező generálta kihívásokról, és az ezekre születő alkalmazkodási stratégiákról beszélt: az állami, a nemzeti és a globális folyamatok egyrészt egy teljes azonosulási, másrészt egy kényszeres, Janus-arcú megfelelési technikát váltanak ki (pl. csak külsőségekben próbálnak alkalmazkodni), harmadrészt pedig a tartós interakció mintázatát az agrárgazdaságban tapasztalható sikeres példákkal szemléltette. Ehhez kapcsolódva felhívta a figyelmet arra is, hogy többnyire még a társadalomtudományos kutatás kereteit és módszertanát is a külső tényezők határozzák meg.

A jelenlevő társadalomtudósok ezt követően reagáltak az előadókra, majd bemutatták folyó kutatásaikat, így többek között Bodó Julianna, Gagyi József, Lőrincz D. József, Oláh Sándor, Nagy Botond, Nagy József és Sárosi-Blága Ágnes.

Székelyföldi önkép építése a 19–20. században

A vitát követően Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa ismertette a szakmai találkozó keretét adó Székelyföldi önkép építése a 19–20. században című projekt részleteit. A négy évre szóló munka célja, hogy egybegyűjtse, és rendszerezve vizsgálja Székelyföld különböző öndefiníciós kísérleteit. A terv egyrészt leltárt kíván készíteni, ezért szerepel benne egy átfogó digitalizációs program (helyi újságok, periodikák, kéziratok, interjúk, fotógyűjtemények, melyekből egy honismereti könyvtárat, katalógusokat és tematikus bibliográfiákat állítanak össze, illetve frissítik, bővítik az erdélyi magyar társadalomkutatói adatbankot is. Ezzel párhuzamosan különböző társadalom és intézménytörténeti vizsgálatokat, élettörténeti interjúkat és közvélemény-kutatásokat végeznek majd.

Pozsony János Csaba

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.