Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Menedék a múzeum udvarán

Menedék a múzeum udvarán Kultúra

A Play! MOBILE projekt első székelyföldi táborát a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban rendezték múlt héten, melynek záróeseményét, a Menedék // Shelter című közösségi színházi előadást péntek délután mutatták be a skanzen udvarán.

A Magma Kortárs Közeg Egyesület, a Pro Progressione (Magyarország), a Kulturanova (Szerbia), a „di mini teatro” (Franciaország) által, a magyarországi Meet Lab együttműködésével szeptemberben Székelyföldön három helyszínen, ötnapos táborok formájában megvalósuló Play! MOBILE projekt a résztvevők segítségével színpadokká és kiállítási helyszínekké változtatja a településeket. „A színház, illetve a vizuális művészetek területéről érkezett szervezők célja, hogy a kortárs művészetet kivigyük olyan vidéki településekre, ahol nehezen elérhető a művészetek ezen ága. A projekt keretében találkozik a színház, a zene és a vizuális művészetek”, osztotta meg lapunkkal Kispál Evelin szervező.

Bilibók Anita, Balázs-Bécsi Anna, Mihály Andrea, Lőrincz Viola, Szóró M. Dorina, Székely Tímea és Mihály Katalin Sára helyi résztvevők a Giulia Filacanapa és Léandre Ruiz műhelyvezetők, Irena Čučković asszisztens, továbbá Tóth Bálint és Koter Vilmos (térspecifikus installációk) segítségével az öt napon át, naponta 10 és 18 óra között tartó műhelymunkákon a NarrAktív módszer segítségével karaktereket alkottak, kiválasztották a helyszíneket, és kitalálták a záróelőadás történetét, meg annak címét is.

Hirdetés
Hirdetés

A színészek az előadás helyszínének kiválasztásánál nem korlátozódtak a múzeum udvarán felállított színpadra, hanem, alkalmi közönségük által kísérve, a múzeum előtt található sátraktól indulva belakták a skanzen udvarát. „A településen való megjelenés az érkezésünk napján több helyszínen felállított sátrakon keresztül valósult meg, mintegy jelezve, hogy idegenek érkeztek”, fejtette ki Kispál Evelin. Hozzátette, a sátrakból esténként különféle fények szűrődtek ki, emellett az előadásban később elhangzó pletykarészletek szóltak. A lányok három nő életét mutatták be, akik egy településen találkoznak, egymás által felfedezve közös félelmüket és céljukat. „A történet során olyan, régiónkban is mindennapos problémák vetődnek fel, mint az alkoholizmus, a családon belüli erőszak, a nők elnyomása”, fejtette ki Evelin.

Az alkalmi színészek közül a sepsiszentgyörgyi, látványtervezés szakon végzett Székely Tímea lapunknak így nyilatkozott a workshopról: „Különböző játékok során építettük fel a karaktereket, illetve a történetet. A történet mondanivalója, hogy van, aki akkor érzi jól magát, ha több ember veszi körül, más otthon, egyedül, a biztonságos, kis bunkerében, van, aki akkor, ha felismeri, honnan származik, ezért fontos ismernünk a gyökereinket, hogy honnan indulunk, és mikre támaszkodhatunk. A cím arra is vonatkozik, hogy mindannyian egy szép, belső biztonságot keresünk”, summázott. A projekt a héten Őrkőn, jövő héten pedig Baróton folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás