Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kilencszáz táncost várnak

Kilencszáz táncost várnak Kultúra

Szombaton a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn rendezik meg az erdélyi gyermek- és ifjúsági táncegyüttesek 16. találkozóját, amely a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében valósul meg.

Hirdetés
Hirdetés

A sokszínű magyar néptánc-örökség bemutatását és továbbadását célzó, gyermekcentrikus rendezvényen Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Bákó és Szeben megyékből 35 néptáncegyüttes kilencszáz fellépője ropja majd a táncot, amit élőben közvetítenek. A program 11 órától kezdődik a Háromszék Táncegyüttes Redever című mesejátékával. 12 órától a helyi plébános áldását fogadhatják a jelenlévők, ezt követően 12.30-tól a meghívott néptáncegyüttesek lépnek színpadra.

Ezt 14 órától félbeszakítja a közös tánc és fotózkodás, majd a fellépések a második résszel folytatódnak. 18.30-tól az Üsztürü és a Kedves zenekarok közös koncertjére került sor, az estét 19.30-tól tábortűz melletti táncház zárja. Az egész napos rendezvényen kirakodóvásárral, kézműves-foglalkozásokkal, gyerekprogramokkal, Perkő-mozival és táncházzal várják az érdeklődőket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük