Felhívás!

Zsongás

Kisszéken kuporgok,

behunyt szemmel fülelem a zsongást,

mely halk, és mégis mindent elborít.

Lassan beosztva szívom az illatot,

hogy jusson és maradjon is

holnapra, mert kimondhatatlan mámorít.

A sok ezer vagy tán millió kis hangszer

szüntelen rezegteti az illatos levegőt,

kotta nélkül játssza a monoton zenét,

mert egyszer, ki tudja mily régen,

megkapta parancsát, hogy élete célja

vigyázni a méhkirálynő életét.

Az illatos lonc, a rózsa és liliom

nekik a boldog mindennapot jelenti,

melyek mézét, nedűjét hazahordják a jövőnek,

és én irigykedem, hogy kié lesz vajon kertem méze,

és hol rejtőzik kaptárja, trónja

a fenséges hölgyeménynek.

Aztán csak intek lemondón beletörődve.

A nektárból semmi sem lesz enyém,

de élni fog méhcsalád a kaptár-kastélyban,

és benne méhcsalád-remény.

Vigasztalom magam,

és ültömben büszkén pózolok,

mert e pillanatban a leggazdagabb

s a legönzetlenebb talán én vagyok…

Haszon nélkül adom kiskertemből

az ismeretlen más világnak az életet!

De mégsem! A hangulatért mégis kérek valamit:

jó méhecskék, sokáig éljetek!

Török Samu

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.