Felhívás!

Hit

Nem késett a vonat csak tizenöt percet. Az ember örvend is ilyenkor, hisz arra gondol, hogy ez nem sok, lehetett volna több is. Már annyira megszoktam a mindennapi nagy csalódásokat, hogy egy kisebb bajnak már örvendeni tudtam. Furcsa ez, de csak az érti igazán, aki itt él. Egy szerencsésebb, más tájon élőnek ezt hiába mondanád, fel sem tudja fogni.

Nincs mit tenni, ilyen a rendszer. Jobb, ha az ember hallgat, nem lázad, mert úgy sem lehet semmit tenni ellene, s talán még rosszabb lesz, ha számon kér. Ha nem fut be a vonat a megszabott időre, nem kell kétségbeesni. Majd lesz másik, mindegy, hogy mikor, de lesz. Olyan nincs, hogy nem ér el az ember oda, ahova el akar érni. Ki kell várni türelmesen az esemény végét. Várás közben meg lehet enni egy darázsfészket, az állomás mellett levő zenélő szökőkútról lehet készíteni egy pár perces mozgófilmet, esetleg egy könyvet venni és olvasni az állomási padon, vagy csak figyelni a burkolaton futkorászó jámbor galambokat, és semmire sem gondolni. Mind olyan dolgokkal lehet foglalkozni most, ami máskor, más helyzetben szóba sem jöhetne.

A szomszéd padon ülő fiatal fiú azt mondja egy másiknak, hogy milyen nagy kár, hogy az idén fekete karácsony lesz, hogy nem lesz hó, az előrejelzések szerint csak január hetedikén, mire a másik fiú szinte bosszúsan vágja rá, hogy ez nagy baj, mert hó nélkül a karácsony nem igazi, hogy túl szürke, olyan, mint egy rokkant ember. Kuncogok rajtuk, ezen a két emberkén, amiért arcukon valóban nagy szomorúságot láttam a karácsonyi hóhiány miatt. Mert ha egy kicsikét is akarnák, tudnának havat varázsolni. Mindez nem olyan, mint a rendszer, amiért feláldozod életed, s akkor sem változik meg. Addig kell kívánni azt, amíg eljön, hinni is, a reményről sem feledkezve meg. Így nem lesz idő sopánkodni, s a gondolatok is üdék, jókedvűek maradnak. Mint ahogy több ezer évvel ezelőtt is azt kívánták az emberek, hogy bár születne egy olyan valaki, aki megváltja az akkori világot, s aztán nem csak kívánták, hanem reménykedtek is, hogy születni fog, s egy idő után majd töretlenül hittek abban, amikor megszületett, hogy ő az, aki a beteg világot meggyógyítja. S e közös hit boldoggá tette őket, s éltek nagy szeretetben, hogy ők, így együtt, ilyen szépben tudnak hinni.

Közben befutott a vonat is, olyan vidámnak tűnt színes mozdonya, mintha a sok utasnak örülne. És akkor nagy, sűrű pelyhekkel havazni kezdett.

G. Szabó Ferenc

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.