Felhívás!

Feltámadás

Feltámadás Hintaszék

Szivacs már három napja nem járt haza. Felesége, aki aggodalmas háziasszony, rosszra gondolva szaladt a postára, és telefonált férje szüleinek, majd sorban az összes rokonnak, hogy Szivacs feldobta a talpát. Valahol… Nagy volt a gyász, minden hozzátartozója bánatosan siratta, dicsérték, milyen áldott mesterember volt.

Szivacs azonban teljesen jól érezte magát, nem volt semmire sem gondja: három napig tökrészegen tekergett egyik bodegából a másikig. Éjjel az útszéli sáncban aludt, másnap pedig újra berúgott, anélkül, hogy sejtette volna temetésének előkészületeit.

A háromnapos kaland után éhesen indult hazafelé, no meg a megértő felesége is hiányzott eláztatott életéből. Elindult, csakhogy kétsebességű (lassú és még lassúbb) lábai sötétedésig a temetőig vitték. Ott, mint aki otthon érzi magát, lefeküdt egy hantra, bár ő ezt aligha észlelte. Késő hajnalban ébredt meg, feltámadását csak a hegyek mögül felkelő Nap látta. Gyomra korogva panaszkodott, hogy már elege van a folytonos semmit(t)evésből. Másodszor is elindult otthona felé, dülöngélő léptekkel haladt a köves utcán, és reggel kilenckor már a házunk elé ért, ahol találkozott nagyapámmal, aki egyébként mindig a kapu előtt ücsörög, és várja, hogy a postás hozza a nyugdíját. Leült melléje, és elbeszélgettek, mint két meghalni készülő öregember. Miközben ők diskuráltak, a reggeli vonattal megérkeztek a távoli hozzátartozók. Talpig feketében, kisírt szemekkel, kezükben koszorúkkal közeledtek a kapuhoz. Alig pár lépésre voltak, amikor Szivacs megismerte őket.

– Há’ maguk hová mennek? – kérdezte csodálkozva.

A gyászolok lába majd földbe gyökerezett, amikor felismerték a halottnak hitt Szivacsot. Törölték könnyes szemüket, talán mégiscsak képzelődnek.

– Lelkem, fiam, te még élsz? – eszmélt fel az apja.

Mintha akkor támadt volna fel, Szivacs ruhája sáros volt, arca lesoványodott, őszes hajtincsei borzasan lógtak ki gyűrött kalapja alól.

– Fiam, te most honnan jössz? – kérdezett újra az apja, keresve a szavakat.

– Én a temetőből – felelte Szivacs.

Abban a pillanatban egy nőszemély aléltan dőlt ki a gyászolók sorából.

Néhány nap múlva a Szivacs 67. születésnapját ünnepelte, és utána még sokáig taposta az élet ösvényét.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.