A légtornász

A légtornász Hintaszék

A borzalom hangja csendült föl a kupola alatt: a légtornász üvöltése, a csontok recsegése. A rémület villámként csapott a tömeg közé. A megijedt nézők egymáshoz kiabáltak, de egy értelmes mondatot sem lehetett érteni, az iszonyat, mint a niagarai vízesés mennydörgő, visító zajhullámokká tört szét.

Néztem a földön fekvő légtornászt, teste még remegett, szájából-orrából folyt a vér. Fönt a kötél megmaradt része ide-oda mozgott, a másik a légtornász mellett, távolról úgy nézett ki, mint egy alvó kígyó. Az előttem álló ember a kötél felé köpött.

Másnap új kötél volt kifeszítve, s ugyanazt a művészi számot egy másik művész alakította, immár sikeresen. A nézők száma megkétszereződött, akik talán nem is a művészi alakításra voltak kíváncsiak, hanem egy újabb kötélszakadásra.

– Mi akarsz lenni majd, kisfiam? – kérdezte édesapám a szünetben.

– Légtornász! – jelentettem ki kisfiús őszinteséggel.

Apu elmosolyodott, megsimogatta szárnyaimat, és rendelt egy fagyit.

Szabó Ferenc

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások