Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

TORTOMA ÖNKÉPZŐKÖR

Március 1-jén, kedden 19 órától, a Barót Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében szervezett visszaemlékező beszélgetés keretében, halálának első évfordulóján Farkas Árpád (1944–2021) Kossuth-díjas íróra, költőre emlékeznek. Meghívottak: Farkas Réka és Kali Ágnes, a költő lánya és unokája. Házigazda: Benedek-Huszár János.

OSONÓ

Március 1-én, kedden és 3-án, csütörtökön 19 órakor az unitárius templom konferenciatermében lesz látható az Osonó Színházműhely Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása (r. Fazakas Misi, előadja Mucha Oszkár). A helyek korlátozott száma miatt helyfoglalás szükséges az osonoszinhaz@osono.ro e-mail-címen.

NÉPTÁNC

A Háromszék Táncegyüttes új szereposztással mutatja be A Világhírű Redever című produkcióját Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban: február 28-án, március 1-jén és március 2-án 12 órától. A táncjátékot Molnár Szabolcs, Fazakas Misi és László Csaba mesemesterek álmodták színpadra.

TEHETSÉGKUTATÓ

Március 5-én 11 órától a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében roma tehetségkutatót és szereplőválogatást tart a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Szarka Tamás Produkciós Iroda. Korhatár nincs, a következő kategóriában várják a jelentkezőket: szólóének, szólóhangszer, zenekar, szólótánc, tánckarok. Az előadások maximum 3 percesek lehetnek.

MŰVÉSZ MOZI

Kedden:16:15 Mami (francia fantasy, dráma), 17:30 A világ legrosszabb embere (norvég–francia–svéd–dán–amerikai filmdráma), 17:45 Uncharted (amerikai akció–kalandfilm), 19:45 Rémálmok sikátora (amerikai misztikus thriller), 20:00 Toxikoma (magyar dráma). Pénztárnyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig; telefon: 0787 526 102.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük