Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orosz támadástól tart a moldovai hírszerzés

Orosz támadástól tart a moldovai hírszerzés Külföld

Az Ukrajnával határos Moldova hírszerzése attól tart, hogy az országot jövőre orosz támadás éri – közölte Alexandru Musteata, a hírszerzés vezetője az állami televízióban.

Nem az a kérdés, hogy az Oroszországi Föderáció újabb offenzívát indít-e a Moldovai Köztársaság területe ellen, hanem az, hogy mikor – hangoztatta Musteata. Úgy vélte, ez már az év első harmadában megtörténhet. 

A hírszerzési vezető azért említett újabb offenzívát, mert a Moszkva-barát, szakadár Dnyeszter melléki területen már állomásoznak orosz békefenntartók. A térség az 1992. évi polgárháború után kinyilvánította függetlenségét Moldovától, de ezt egyetlen ENSZ-tagállam sem ismeri el.

Musteata arról beszélt, hogy hírszerzési értesülések szerint Oroszország össze akarja kapcsolni területével a „Dnyeszter menti Köztársaságot” és Moldovát. „Igen, világosan megmondhatjuk, hogy ide akarnak jönni” – mondta. Hozzátette, hogy a moldovai fővárossal, Chisinauval kapcsolatos orosz katonai tervek egyelőre nem világosak, „de a veszély valódi és nagyon magas”.

Aurescu: nem áll fenn az a veszély, hogy Oroszország megtámadja Moldovát

Románia továbbra is „erős támogatója” lesz a Moldovai Köztársaságnak – jelentette ki hétfő este Bogdan Aurescu Chişinăuban.

A román külügyminiszter a moldovai hivatali kollégájával, Nicu Popescuval közös sajtótájékoztatón elmondta, Románia külföldi nagykövetei a Pruton túli ország érdekeit is képviselik. „A Moldovai Köztársaság (…) megkapta azt az esélyt, hogy az egyetlen ország legyen a világon, amelynek egyszerre két külügyminisztere van, mert nincs olyan találkozó vagy diplomáciai tárgyalás, amelyen ne említeném a Moldovai Köztársaságot és ne védeném a moldovai polgárok érdekeit” – jelentette ki Aurescu.

A külügyminiszter szerint a Moldovai Köztársaság megszenvedi az ukrajnai háború közvetett és közvetlen következményeit. Az utóbbiak között említette, hogy a Gazprom indokolatlanul csökkentette a Chişinăuval leszerződött gázmennyiséget. Románia ezen a téren is azonnal a Moldovai Köztársaság segítségére sietett – tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy október közepétől Románia biztosítja a szomszédos ország áramszükségletének 80- 90 százalékát.

„Meg fogjuk találni a megoldásokat a Moldovai Köztársaság előtt álló valamennyi kihívás kezelésére, akár most, akár a jövőben. Ez a mai látogatásom célja. Ezért akartam a diplomáciai évet ezzel a Chişinăuval látogatással zárni, hogy ismét elmondjam, Románia mindig a Moldovai Köztársaság és polgárai mellett áll” – fogalmazott Aurescu.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: szerinte nem áll fenn az a veszély, hogy Oroszország megtámadja a Moldovai Köztársaságot is. Azzal érvelt, hogy Oroszország Ukrajnai elleni háborúja nem érte el a célját, az orosz erők defenzívába kerültek a hadszíntereken.

Bogdan Aurescu hétfőn és kedden hivatalos látogatáson tartózkodik Chişinăuban Nicu Popescu moldovai külügyminiszter meghívásra. A román diplomácia vezetője Maia Sandu államfővel, Natalia Gavriliţa miniszterelnökkel és Igor Grosu parlamenti házelnökkel is találkozik. 

forrás: MTI/Agerpres

fotó: wikimedia.org

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük