Felhívás!

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat Magyarországon egy román embercsempész ellen

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat Magyarországon egy román embercsempész ellen Külföld

Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt is vádat emeltek egy román férfi ellen, aki jelenleg börtönben van embercsempészés miatt – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.

A vád szerint 2021. szeptember 7-én éjszaka, az M3-as autópályán Budapest felé közlekedő tehergépkocsiban két román állampolgár 14 illegálisan az ország területén tartózkodó külföldit szállított.

A rendőrök egy pihenőhely szervizútjára terelték a járművet, majd egyikük elindult a tehergépkocsi felé, míg társa a néhány méterre lévő szolgálati gépkocsi vezetőülésében maradt. A román férfi – tudva arról, hogy a rendőrautó kis távolságban mögötte áll -, járművével hátramenetben erőteljes gyorsítással nekiütközött, majd kiszállt és megpróbált elfutni, de a rendőrök elfogták.

A szándékos ütközéssel a rendőrautóban 616 ezer forint, az elkövető által használt teherautóban pedig 257 ezer forint kár keletkezett.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség mindezek alapján hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és rongálás miatt emelt vádat a román férfi ellen, akit a Mezőkövesdi Járásbíróság ez év február 9-én jogerős ítéletével az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt már 2 év 3 hónap börtönbüntetésre és 4 év 6 hónap kiutasításra ítélt.

Az ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak és másik két bűncselekmény ügyében arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a jelenleg embercsempészés miatt kiszabott szabadságvesztését töltő román férfit végrehajtandó börtönre, tiltsa el a járművezetéstől és utasítsa ki Magyarországról.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.