Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Moldovai Köztársaságban tesz hivatalos látogatást Klaus Iohannis

A Moldovai Köztársaságban tesz hivatalos látogatást Klaus Iohannis Külföld

Katonai tiszteletadással, valamint kenyérrel és sóval fogadták Klaus Iohannis román államfőt Chişinăuban.

Hirdetés
Hirdetés

Iohannis az első magas rangú hivatalos látogató a Moldovai Köztársaságban az új államfő, Maia Sandu december 24-ei beiktatása óta.

A román államfő megérkezésekor elhangzott a két állam himnusza, majd a két elnök katonai díszszemlét tartott.

A román Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Klaus Iohannis látogatása révén a Moldovai Köztársaság új elnökével szembeni támogatását fejezi ki, egy olyan pillanatban, amely történelmi jelentőségű a szomszédos ország európai irányultsága szempontjából. Az elnöki látogatás egy állásfoglalás a moldovai állampolgárok demokratizálódási erőfeszítései, a jogállamiság visszafordíthatatlan gyakorlatba ültetése, az európai irányultság és a Romániával ápolt különleges viszony megszilárdítása mellett.

A két államfő négyszemközti beszélgetést folytat, majd a hivatalos küldöttségek ülnek tárgyalóasztalhoz. A tervek szerint szó lesz majd Románia Moldovai Köztársaságnak nyújtott támogatásáról a COVID-19 járvány visszaszorítása végett, valamint a szomszédos ország gazdasági és szociális fejlődésének felkarolásáról.

A két államfő közös nyilatkozatot ír alá a kétoldalú stratégiai partnerség megerősítéséről, abból az alkalomból, hogy tíz éve született meg a Moldovai Köztársaság európai integrációját segítő stratégiai partnerséget szentesítő dokumentum.

A Moldovai Köztársaság új elnökének, Maia Sandunak hivatali beiktatása napján közös támogató nyilatkozatot küldött Románia, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia elnöke.

„Mi, Románia, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia elnöke gratulálunk Maia Sandunak a Moldovai Köztársaság elnökeként történő beiktatásához. Maia Sandu határozott megbízást kapott a Moldovai Köztársaság polgáraitól, akik változásokra, ambiciózusabb reformtervre, demokráciára és az Európai Unióval ápolt szorosabb kapcsolatokra vágynak” – írták üzenetükben az államfők.

Románia 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát ad a szomszédos államnak

A moldovai köztársaságbeli államfőválasztás eredménye egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy a polgárok szerint milyen irányt kell követnie az országnak az elkövetkező időszakban – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden Chişinăuban.

Moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval közös sajtónyilatkozatában a román elnök elmondta, a moldovai állampolgárok a demokratikus reformok végrehajtására adták voksukat, ami világos jelzés arra vonatkozóan, hogy meglátásuk szerint milyen irányt kell követnie országuknak. „Remélem, valamennyi politikai erő megérti ezt az egyértelmű jelzést, és nem fog szembemenni ezzel” – fogalmazott.

Iohannis Románia támogatásáról biztosította a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióval kötött társulási megállapodásba foglalt reformok végrehajtása terén.

„A demokratikus elvek és értékek tiszteletben tartása, szilárd jogállamiság, független igazságszolgáltatás, a korrupció elleni hatékony küzdelem – ezekre a pillérekre épül az uniós országok jóléte és stabilitása. A harmonikus és fenntartható fejlődés érdekében Moldovának is szüksége van mindezekre” – nyomatékosította.

A román államfő ugyanakkor bejelentette, hogy újabb kiegészítő egyezményt írnak alá ahhoz a kétoldalú megállapodáshoz, amely a Moldovai Köztársaságnak megítélt 100 millió eurós vissza nem térítendő támogatásról szól.

Iohannis elmondta még, hogy Románia felajánl 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát a szomszédos államnak, ugyanakkor a román szakemberek készek segíteni a moldovai hatóságoknak az oltási stratégia kidolgozásában. Mindemellett Románia továbbra is küldeni fog a koronavírusos betegek ellátásához szükséges gyógyszereket, orvosi és védőfelszereléseket.

A román elnök bejelentése értelmében 6000 tonna gázolajjal segíti majd Románia a moldovai gazdákat, és 250 ezer euró támogatást folyósít a civil társadalom és a média függetlenségének megerősítése érdekében.

Maia Sandu moldovai államfő nyilatkozatában rámutatott, országa végre kilép a teljes politikai elszigeteltségből, ismét felveszi a kapcsolatot Európával, szomszédaival és stratégiai partnereivel, és mostantól új fejezet kezdődik a Romániával való együttműködése történetében is, amely mindkét ország állampolgárainak a javát fogja szolgálni.

Sandu köszönetet mondott Romániának a Moldovai Köztársaság fejlődésében játszott szerepéért, a moldovai gyerekeknek és fiataloknak nyújtott ösztöndíjakért, a koronavírus-járvány alatt nyújtott segítségért, több óvoda és kulturális létesítmény felújításáért.

Hangsúlyozta, Románia a Moldovai Köztársaság legjelentősebb kereskedelmi partnere, és a román beruházások is nagymértékben hozzájárultak országa fejlődéséhez.

A Románia által felajánlott 200 ezer adag COVID-19 elleni vakcinát elsősorban az egészségügyi dolgozók beoltására használják majd – tette hozzá.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük