Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok Kovászna megye

Helyi és meghívott művészek előadásában szervezik meg a sepsiszentgyörgyi városnapokat megnyitó hangversenyt április 23-án este. A hagyománnyá vált esemény első felében a fellépő művészek a világ egyik legnagyobb koncertzongoráján kínálnak zenei csemegét a nagyérdeműnek, majd Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét követően Beethoven szimfóniájával zárul a koncert.

Hirdetés
Hirdetés

Újabb szuperprodukció nyitja meg az immáron 31. alkalommal megrendezendő sepsiszentgyörgyi városünnepet, amelyre idén április 23-28. között kerítenek sort a szervezők. A magas színvonalú hangverseny a hagyományokhoz híven több együttes, illetve előadóművész összefogásának köszönhetően jön létre, akiknek produkcióit április 23-án, kedden tekinthetik meg az érdeklődők a Krisztus Király római katolikus templomban, este 18 órai kezdéssel.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat közleménye szerint az ünnepi hangverseny két részből áll, amelynek első felében a világ egyik legjobb koncertzongoráján, egy külön erre az alkalomra kölcsönzött Bösendorfer Vienna Concert 280-as hangszeren szólalnak meg az ismert művek. Nyitányként Nicolae Kirculescu Moment muzical című szerzeménye csendül fel Ambrus Sándor zongoraművész és a szimfonikus zenekar előadásában. A mű címe ugyan nem csenghet mindenkinek ismerősként, többen ismerhetik azonban a Román Televízió Teleenciclopedia című műsorának zenei logóját, lényegében ez fog elhangzani az előadás során. Ezután következik a Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye. A szerző egyik legszebbnek tartott művét Szőcs Botond zongoraművész és a szimfonikus zenekar tolmácsolja.

Egy rövid szünet után a Beethoven-i harmóniáké a főszerep, a szerző kilencedik szimfóniájának negyedik tétele zárja a koncertet. A közismert Örömóda nemcsak a zeneirodalom halhatatlan műveinek sorába tartozik, hanem egyben az Európai Unió himnusza is. Szólót énekel Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, Antonia Someșan alt, Barabás Lajos tenor valamint György Levente bariton. Fellépő kórusok: Vox Humana, Pro Musica, Laudate, valamint a Marosvásárhelyi Filharmónia kórusa. A szimfonikus zenekar a sepsiszentgyörgyi Georgius, a csíkszeredai Csíki Kamara és a Brassói Filharmónia tagjaiból áll össze. Vezényel Dubóczky Gergely.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint egyórás előadásra számíthat a közönség, amelyre 70 lejbe kerül a belépő, azonban kedvezményesen 35 lejért is elérhető tanulók, nyugdíjasok és nagycsaládos kártyával rendelkezők számára. Jegyeket az eventim.ro oldalon vagy személyesen a városi jegyirodában (Szabadság tér 1. szám) lehet vásárolni. Kedvezményes jegyeket kizárólag az irodában adnak ki, amely hétfőn, kedden és szerdán 8:00–16:00 óra között, csütörtökön 17:00, pénteken 15:00 óráig tart nyitva.

Fotó: Codra Botond-István

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás