Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

SIC Card Karrier Napok

Az mind szép, hogy valaki megszerez egy egyetemi diplomát, de mit lehet azzal kezdeni, hogy lehet abból megélni, milyenek a munkakörülmények, mennyi a fizetés – ezekre a kérdésekre kíván választ adni a Centrum Studiorum Egyesület a SIC Card Karrier Napok akcióval. A november 18–20. között három iskolában sorra kerülő rendezvényekre különböző szakmák képviselőit hívták meg, hogy beszámoljanak mindennapjaikról.

Zsigmond József szervező azt mondta: ez nem helyettesíti az egyetemek tájékoztatóit, és tulajdonképpen nem is ugyanazoknak a gyerekeknek szól. A tavalyi akción például – magyarázta Zsigmond – a megjelent 423 fő 11. és 12. osztályos diák 30 százaléka egész biztosan tudta, hogy hová akar felvételizni, 40 százalék „vacillált” 2–3 szak között, és 30 százalék még nem tudta, hogy „mihez kezdjen”.

– Szerintem ez utóbbi 30 százaléknak kell az egyetemek bemutassák kínálatukat, a másik 70 százaléknak, aki tudja, vagy nagyjából tudja, hogy mit akar, annak hasznosabb lehet, ha találkozik egy hús-vér emberrel, akinek az a szakmája, amivé ő szeretne válni, és meghallgatja, hogy az konkrétan mit tesz, és hogyan él – részletezte a szervező.

Hirdetés
Hirdetés

A tavalyi résztvevők által kitöltött kérdőívből kiderül még az is, hogy a négy elméleti líceumból csak hat olyan végzős volt, aki nem akart tovább tanulni. Egynegyedük Kolozsvárra, 16%-uk Budapestre, 9%-uk Marosvásárhelyre készült egyetemre menni.

Idén, egyebek mellett IT szakembereket, nyelvészeket, vállalkozókat, kutatókat, belügyeseket, orvosokat, szakács–cukrászokat, autószerelőket hívnak. Regisztrálni – QR-kóddal (is) – november 15-éig lehet. Helyszínek: a Református Kollégium, a Mikó-, Mikes-, Puskás- és Berde-iskolák. A résztvevők között Vibe-bérleteket is kisorsolnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás