Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Segítő szándék

Segítő szándék Kovászna megye

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) segíteni szeretne Románia kormányának a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozás megvalósításában – derült ki Izsák Balázs SZNT-elnök, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő társaságában csütörtök délután tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

Ezt az ország szavahihetősége, illetve nemzetközi tekintélye javítása és növelése által vélik elérhetőnek, ezért néhány javaslatot is megfogalmaztak e tekintetben a kormányfőnek, valamint a szenátus és a képviselőház elnökének címzett levelükben.

A dokumentumban rámutatnak, hogy az ország kedvezőtlen megítélésén az aláírt, de eddig csak ígéretek szintjén maradt nemzetközi vállalások maradéktalan teljesítésével tudnak a leghatékonyabban változtatni pozitív irányba.

Közéjük sorolták a nemzeti kisebbségek védelmét is, amit többek között az Európa Tanács (ET) 1993/1201-es ajánlása szavatol, amelyet Románia elfogadott ugyan, de nem ültetett a gyakorlatba. Annak ellenére sem, hogy az ET parlamenti közgyűlése által 1997-ben hozott 508-as határozat leszögezi, az önként vállalt kötelezettségek az ET-hez való csatlakozás pillanatában kötelezővé váltak. Ráadásul az 1201-es ajánlás az 1996-ban megkötött magyar-román alapszerződésnek is szerves és elengedhetetlen részét képezi.

Kulcsár-Terza József a maga részéről további és feltétel nélküli támogatásáról biztosította az SZNT-t a jogainkért folytatott küzdelemben. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások