Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötven portát árasztott el

Ötven portát árasztott el Kovászna megye

Hétfőre virradólag Torján, illetve Bálványosfürdőn több ízben hatalmas, torrenciális jellegű eső hullott. Tegnap a megáradt patak vize Felsőtorján a főutat is elöntötte.

Tegnapi terepszemlénk során, délelőtt tíz óra körül a víz már visszahúzódott a főútról, az áradásra csak az úton levő sár és kavics emlékeztetett, a veszélyre táblákkal hívták fel a figyelmet az illetékesek.
Daragus Attila, Torja polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a hétfői felhőszakadáskor sejtették, hogy baj lesz, ugyanis a Feltorján átvezető, a munkácsi falurészről érkező víz több völgyben felgyülemlik, egészen a Cecele-tetőtől befolyó víz összecsatornázódik a Munkács patakában, ami így más utat keres magának.

– A víz mintegy ötven portán okozott kárt, kutakat szennyezett, pincéket árasztott el, szerencsére a házakban nem esett nagy kár, csak a háztájéki veteményest iszapolta le az ár – közölte az elöljáró, aki szerint megtették az intézkedéseket, hogy a károkat mérsékeljék.

Hirdetés
Hirdetés

A polgármester úgy véli, hogy a feltöltődött patakmeder is gondot okoz. „A lakók a kerteket kihozták a meder szélére, géppel nem lehet kotrást végezni. Régebben a patakon átívelő híd alatt lovakkal át lehetett járni, most egy gyermek sem fér el” – vázolta, hogy még mi járult hozzá a helyzet súlyosbításához. Igaz – tette hozzá Daragus – hogy ezen a részen a tetemesebb eső után mindig is volt gond, olyan a terep, hogy a falu bizonyos része alább van, mint a patakmeder.

Az elöljáró szerint a tegnapi felhőszakadáshoz hasonlóra ezelőtt pár évvel volt példa, a többi falurészen azért nem volt gond, mert nagyjából az összes hidat felújították.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások