Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összetartanak az ifjak

Összetartanak az ifjak Kovászna megye

Múlt csütörtökön az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárává nevezték ki a háromszéki Olteán Csongort, a Magyar Ifjúsági értekezlet (MIÉRT) elnökét és az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnökét. Ez alkalomból faggattuk arról, melyek az első benyomásai új munkahelyén, illetve milyen igyekezettel vág neki az idei évnek új tisztségében.

– Ismerte már korábban is Novák Eduárd jelenlegi sportminisztert, volt-e valamilyen együttműködésük? Hogy illeszkedik be a minisztériumi közösségbe?

– Több mint három hete bejárok már a minisztériumba, hogy lássam, mi hogyan zajlik, és ez idő alatt már volt néhány megbeszélésem a miniszter úrral is – akit korábban személyesen nem ismertem – arról, hogy milyen hatáskörök tartoznának hozzám. Van néhány már működő program is, amit folytatnom kell, és példaértékűnek látom, hogy az elődöm, a PNL-s Andra Costache államtitkár nagyon segítőkész. Nem igazán általános, hogy a leköszönő államtitkár az újnak segítséget nyújtson, de ifjúsági ügyekben én korábban is ezt a pártfüggetlen, jó együttműködést tapasztaltam. Ha eddig én voltam az önkéntes a minisztériumban, most Andra Costache lesz az még néhány hétig, míg átadja a teendőit. A koalíciós tárgyalásokon eldőlt, hogy e minisztériumban három államtitkár lesz, ketten vagyunk jelenleg kinevezve. Konkrétan a hatáskörök még nincsenek tisztázva, de elviekben minden, ami az ifjúsággal kapcsolatos, az enyém lesz. Én 15 éve az ifjúsággal dolgozom, ehhez értek; eddig a mozgalmi részét láttam, most lehetőségem van megtapasztalni az intézményes felét. Komoly kihívást jelent, de állok elébe.

Hirdetés
Hirdetés

– Kevés a minisztérium költségvetése, mit enged ez megvalósítani?

– Az Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetése mindig kisebb volt a többihez képest, beruházásokra most is kevés pénz van. Viszont jelentős az ingatlanvagyona, a több mint 300 ingatlanból körülbelül 170 ifjúsági tábor, sajnos nagyrészük használhatatlan. A következő időszak egyik nagy feladata tisztázni többnek a zavaros tulajdonviszonyait, aztán rendbe rakni azokat. Távlatokban gondolkozva pedig majd a turisztikai minisztériumtól is engedélyt kell szerezni ahhoz, hogy jobban kihasználhatók legyenek, illetve előbb pontosan le kell szabályozni, milyen egy tábornak nevezett létesítmény. Nagyon fontosnak látom az uniós ifjúsági programmal összhangban kidolgozni az ország hétéves ifjúsági stratégiáját oly módon, hogy nagyon sok civil szervezettel konzultálok: a cél az, hogy legyen ez a stratégia reprezentatív, és minél több területen képviselje a fiatalok érdekeit. Ugyanakkor az ifjúsági munkát szeretném szakmaiabbá tenni: jelenleg nagyon sok fiatal dolgozik az önkormányzatoknál, más intézményeknél tanácsadóként ifjúsági ügyekben, de nincs leszögezve, pontosan milyen kompetenciáknak kell megfelelniük. A terv az, hogy egy egyetemi mesterképzésen képezzük ki a leendő ifjúsági munkásokat, de ez hosszú procedúra. Jó, hogy nyitottságot tapasztaltam az oktatási intézmények részéről.

– Még milyen fontos feladatokat lát maga előtt?

– Az ifjúsági törvényt véglegesíteni: ez már 2018-ban átment a szenátuson, de megrekedt a folyamat. Szeretnénk a tervezetet előkotorni, és egy kerettörvényt csinálni belőle, amely a többi ifjúsági törvényt felülírja. Ebbe kellene belefoglalni egy rendelkezést a táborokról is, amelyekről sehol nincsen szó. Háromszéken a besenyői tábort átvenné az önkormányzat, ez aránylag jó állapotban van, de jobb menedzsmenttel sokkal többet lehet kihozni belőle, mint jelenleg teszik. Háromszék azonban pozitív példa olyan tekintetben, hogy az öt ifjúsági táborból négyet már korábban sikerült átvenni az önkormányzatoknak.

– A képzésekre is hangsúlyt fektetnének?

– Természetesen. Ugyanakkor megpróbálunk infrastrukturális beruházásokra is pénzt szerezni, többek között mozgó ifjúsági központokat akarunk: ezek minden szükséges eszközzel felszerelt járművek lennének, amelyek a településeket járják, és programokat szerveznek a fiataloknak, megpróbálva minél többeket bevonni a közösségi életbe. Ugyanakkor újra kell gondolni a megyei sport és ifjúsági igazgatóságok szerepkörét is. Vannak köztük nagyon gazdag tevékenységgel rendelkezők, mások csak a kötelező feladatokat végzik el, nem tudják bevonni a fiatalokat, hatékonyan elkölteni a pénzt.
Elkezdtem a munkatársakkal kommunikálni, a héten megszervezzük a prioritásokat, határidőkkel. Ez nem látványos munka, és egyfajta félelmem, hogy azt az ütemet, munkamorált, amit megszoktam, megtanultam az RMDSZ-ben, a közszférában nem fogom viszontlátni.

– Talán már negatív tapasztalata is van?

– Szembesültem már azzal, hogy a magánszférában sokkal hatékonyabban, dinamikusabban működnek a dolgok, itt sok a procedúra, amit be kell tartani, sokat kell várni egy-egy aláírásra. Most viszont elég sokan vagyunk a kormányban, akik ezen változtatni akarnak. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások