Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy tervek Szent Annán

Nagy tervek Szent Annán Kovászna megye

December 20-án hivatalosan is átadták az elektromos beléptetőrendszert a Szent Anna-tónál, illetve a természetvédelmi területet fenntartó szervezetek ismertették a további turisztikai beruházásokat.

Az eseményen köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának is, bízva abban, hogy partnerségben számos olyan turisztikai fejlesztés és gazdasági beruházás valósul majd meg a Csomád–Bálványos-térségben, amely a fiatalok számára is vállalkozási lehetőséget biztosít. Mint mondta, az övezet rendezésének terve egy olyan közös, nagy vállalkozás az érintettekkel, amelynek célja fenntartható módon fejleszten, és láthatóvá tenni a térséget. Ugyanakkor gratulált a természetvédelmi terület tulajdonosa, a lázárfalvi Szent Anna Közbirtokosság és a Pro Szent Anna Egyesület közös munkájának, kiemelve, hogy a lázárfalvi közösségnek egyben kihívás és lehetőség is Székelyföld egyik legértékesebb kincsének a megőrzése és láthatóvá tétele a turisták számára.

Tamás Sándornak, Kovászna Megye Tanácsa elnökének személyes kötődése is van a Szent Anna-tó övezte helyhez, hiszen, mint elmondta, édesapja volt az, aki az 1970-es évek elején a tóhoz vezető útépítés munkálatait vezette. „Mi, háromszékiek is számot tartunk a Szent Anna-tó övezte helyhez. A sajátomnak érzem ugyanúgy, mint a csíkiak és más háromszékiek. Kötelességünk megőrizni és megbecsülni ezt a természet adta ajándékot” – fogalmazott az elnök, aki vetített képes előadás által bemutatta a több mint 10 ezer esztendeje évről évre megújuló „tengerszem” térképi megjelenítését 1914 előttről. „Fontos megőriznünk a múltat, a legendákat, de mindez önmagában nem elégséges turisztikai hasznosítás szempontjából, hanem infrastrukturális fejlesztéseket is kellenek. Éppen ezért fontos a Szent Anna-tó körüli turisztikai szolgáltatáskör bővítése, és az ezt szolgáló beruházások is” –tette hozzá Tamás Sándor.

Hirdetés
Hirdetés

Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője a tó és a Mohos tőzegláp jövőképét ismertetve, részletesen tájékoztatta a jelenlevőket a jövőbeni fejlesztésekről. Céljuk olyan turisztikai infrastruktúra kiépítése, amely szem előtt tartja a környezettudatos közösségi nevelést, a természetvédelmi terület megőrzését. Bővítik és rendszerezik a látogatás körülményeit: beléptetőrendszeren áthaladva állandó és szezonális parkolók állnak az évente 150–200 ezer idelátogató rendelkezésére, információs központ, büfé, ajándéküzlet várja az érdeklődőket, menedékházat és camping helyet alakítanak ki. Különböző, lelátókkal ellátott tanösvényeket építenek ki a kráterek közötti nyeregben. Az antropikus hatásokat a gerinc tetejére összpontosítják: továbbra is szükség van az öko mellékhelyiségekre, a fürdőzés- és a pikniktilalom további fenntartására, mely utóbbiaknak a közeljövőben a gerincen biztosítanak teret „székely dézsás-szaunás wellnessközpont” formájában, de téli-nyári eszközszerzési lehetőséget is nyújtanak, amellyel a nyeregből lejuthatnak a tóhoz a turisták. Az alapinfrastruktúra kialakítása után a jelenlegi, több személy szállítására képes jármű helyett elektromos autókat is vásárolnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 27., 9:59
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Az első számú prioritás a beléptető kapu!1re inkább birkáknak nézik az embert! Azokat hajtják a fejőlikra😁! Nemrég még a tömés kiesett az ember fogából amig felért, majd miután leért a tóhoz 20 lej fejében is csak szerencsével tudta megtámasztani az ember az autóját. Igaz ökó gyalogtúra is belefért volna, de ha belépünk az erdő közé rögtön ott a medve és az a sok ökó sz@rkupac! Jó, h végre van aki magáénak tekinti, talán nem is átvitt értelemben!🤣

  • User
    Dátum: 2018. december 27., 12:05
    ÉRTÉKELÉS: 35

    A hozzaszolasoddal teljesen egyetertek,annyi kulombseggel,hogy a medvenek ott a helye.Ezert termeszetvedelmi terulet.A tobbi amit irtal az mind igaz.Meg arra sem kepesek,hogy az autoutat eltakaritsak a hotol,hogy konnyebb legyen foljutni.Es az is igaz,hogy a Tamas Sanyika,mar reges regen azt kepzeli,hogy amibol ebben a megyeben penzt lehet kifacsarni,az mind az o tulajdona!