Magyar vér havasalföldi vajdák ereiben

Gondolta volna, hogy például a híres havasalföldi fejedelem, Mircea cel Bătrân legalább annyira tekinthető magyarnak, mint románnak? És ezt már román sajtó is kezdi beismerni! Legalábbis az adevarul.ro portál minapi cikkében részükről szokatlan őszinteséggel beszél a havasalföldi és moldvai vajdák génjeiről. Pár adattal mi is hozzájárulunk a tabudöntögetéshez.

Kezdjük a 17. század második felében összeállított havaselvi krónikával, mely szerint az ország lakói „azoktól a románoktól (rumânii) származnak, akik elváltak a rómaiaktól, és észak felé vándoroltak, átkeltek a Dunán, egy részük Szörény váránál (Turnul Severinului) telepedett le, a másik Magyarországon (Țara Ungurească), az Olt és a Maros mellékén, és a Tisza mentén eljutottak egészen Máramarosig. Azok, akik Szörény váránál telepedtek le, a hegyek alján egészen az Oltig jutottak, mások pedig az Al-Dunáig. És így benépesítették az egész vidéket, egészen Nikápolyig” (lásd Miskolci Ambrus: A román középkor időszerű kérdései, 2021.)

Mivel azonban ez nehezen összeegyeztethető az Erdélyt az „elsőbbség” jogán maguknak vindikálók által kreált dákoromán kontinuitás elméletével, a román történészek többsége inkább Fekete Radu (Radul Negru) legendájának ad hitelt, amely szerint nevezett vajda Dél-Erdélyből kelt át népével a Kárpátokon, és alapította meg Havasalföldet a 13. század első felében. Csakhogy a raguzai Pietro Luccari 1605-ben azt írta erről a Feketéről, a „magyar nemzetből” való, Szent Nikodémusz 1763-ban közzétett életrajzában pedig az áll, hogy a Moldvát a tatárok alól felszabadító László (Vladislav) magyar király testvére lett volna.

A források hiánya, illetve ellentmondásossága folytán nehéz kihámozni, hogy a megregulázására törekvő Károly Róbert magyar királyt az 1330-as években hitszegéssel tőrbe csaló (ez a történelemkönyvekből jól ismert posadai csata) Basarab vajda miként kerül képbe, de az is elképzelhető, hogy Fekete vajdával azonos. Vele kapcsán már évekkel ezelőtt heves társadalmi vita alakult ki, amikor egyes kutatók – DNS-vizsgálatokra alapozva – azt bizonygatták, hogy ő bizony tősgyökeres kun volt. És igazuk lehet, hiszen az apja, az „erős vas” jelentésű Thocomerius (Toktemir, Tatamér) is annak vallotta magát. És hogy tovább csigázzuk a fantáziát: a régi magyar családokat ismertető Nagy Ivánnál ezt találjuk: a magát Attila hun király véréből eredeztető Ilosvay család „első ismert őse Tatamér volt, aki valószínűleg egy személy a hires oláh vajda Bazaráb atyjával, Tatamérral.” Fokozzuk?

A 20. század első felében munkálkodó Veress Endre azt vallotta, hogy ez a kun Basarab a Prut és a Szeret mellékéről, az egykori milkói püspökség területéről ment át Havasalföldre államot alapítani. Az itteni kun időkre emlékeztet Cozia nevének eredete is, ahol Öreg Mircsa (Mircea cel Bătrân) alapította híres kolostorát, nem beszélve a Bărăganról, amely síkságot, pusztát jelentett a kunok nyelvén, vagy éppen Teleormanról (bolond erdő). Neagu Djuvara román történész szerint Basarab, akárcsak fia, Miklós Sándor római katolikus volt, miközben a románok akkor már régen a keleti egyház védőszárnyait élvezték. Sőt, câmpulungi és Râmnicu Vâlcea-i egyházi adatok szerint a feleségét Margitnak hívták, és a krónikás hagyomány tükrében esetében is magyar származást feltételezhetünk.

Ez már csak azért sem ördögtől való elgondolás, mert Miklós Sándor (Nicolae Alexandru), illetőleg magyar felesége, a pápával is levelezésben álló Dobokai Klára (Margit?) alapította Argyasudvarhelyen (Curtea de Argeș) az esztergomi érsekségnek alárendelt, az utódai által aztán felszámolt magyar-oláhországi római katolikus püspökséget (Mitropolia Ungro-Vlachiei), építtetett két templomot Hosszúmezőn (Câmpulung), egyiket a ferencesek számára. Feleségeként még Lackfy Mária is szerepel a forrásokban.

Miklós Sándor fia volt az 1364 és 1377 között uralkodó I. László (Vlaicu Vodă), akit testvére, I. Radu követett a trónon (1377–1383). Némely történész vele azonosítja a fentebb említett Fekete vajdát, és egyes feltételezések szerint 1380 táján az ő Anna nevű magyar felesége is emelt egy kolostort a domonkosok számára Hosszúmezőn, Argyasban pedig templomot.

Ezzel pedig elérkeztünk a fiukhoz, Öreg Mircsához, akiről az adevarul.ro inkriminált cikke is hangsúlyozza, etnikai szempontból legfeljebb csak egynegyednyi arányban tekinthető románnak. Pontosabban vlachnak (azaz oláhnak), mert a hat-hétszáz évvel ezelőtti időszakra vonatkozóan ez a nemzetközi szóhasználat. A lap családfaelemzése rámutat, Mircea cel Bătrân édesapja, I. Radu ugyan román volt, de magyar-román vegyes családban született. Mint említettük, egyik nagyanyja Dobokai Klára, Dobokai János erdélyi gróf lánya vagy Lackfy Mária volt, de mindkét esetben áll az erdélyi magyar származás.

Az uralkodó Kalinikia vagy Calinichia nevű édesanyjának etnikai hovatartozásáról többféle történelmi, családtörténeti feljegyzés ismert, egyik változat szerint Lázár szerb uralkodó lánya, másik változat értelmében viszont bizánci görög hercegnő volt, és általa tudott hatalomra jutni Mircea Vlachiában. A családfát vázlatosan elemző szakértő fontosnak tartja kiemelni, hogy Havasalföld Mircea cel Bătrân uralkodása idején (előbb 1386–1394, majd 1397–1418) volt a legnagyobb kiterjedésű, hiszen határai Dobrudzsától a mai Szerbia területén fekvő Timok-völgyéig húzódtak.

Az adevarul.ro ugyan elfeledkezik róla, de Mircsa feleségeként egy bizonyos Tolmay Máriát is említenek a források, és unokája, az 1431-ben Segesváron született Karós Vlad (Vlad Țepes) esetében is „félig magyar” származást feltételez például Ioan Bogdan történész. Az ő apja, Ördög Vlad (II. Vlad) a magyar Sárkányrend tagjaként (ismét) felvette a katolikus vallást, és talán erdélyi felesége volt, maga pedig előbb a Báthory-családhoz tartozó, de lengyel gyökerekkel is rendelkező Anasztázia Mária Holszanskát, az 1470-es években pedig Mátyás király néhai nagybátyja, Szilágyi Mihály húgát, Jusztinát vette nőül, aki más forrásokban Ilonaként szerepel (és az is lehet, két külön személyről van szó). Ebből aztán az is kikövetkeztethető, hogy utódja, I. Mihnea vagy Rossztévő Mihnea is legalább annyira volt magyar, mint román. Sírja a nagyszebeni evangélikus templomban található.

Itt érdemes még megjegyezni, az 1980-as években az akkori román hatalom túlbuzgó korifeusainak részéről volt egy javaslat arra, hogy Mircea cel Bătrân nevét Micea cel Viteaz-ra változtassák. A ténylegesen Vitéz családnevű Mihai Viteazul (1558–1601), a szintén jól ismert havasalföldi fejedelem esetében a történészek némelyike az etnikai származás meghamisítására gyanakszik. Az apját Pătrașcu Vodă és Pătrașcu cel Bun néven emlegetik, ám korabeli krónikások és későbbi korok szakértői szerint Vitéz Mihály voltaképpen egy görögországi (epiroszi) kereskedőnő szerelemgyermeke. Az apja kilétére nincs kellő bizonyíték, de a legenda alapján szintén görög férfi lehetett, aki az epiroszi illetőségű család valachiai, Târgul de Floci helységbeli vendégfogadójában járt 1557 folyamán – írja az adevarul.ro.

A több szempontból is meghatározó román történelmi személyiségként szamon tartott Constantin Brâncoveanu fejedelem (1688–1714) édesanyja, Stanca Cantacuzino ugyancsak görög, bizánci származású volt, és a sort még hosszan lehetne folytatni. Ráadásul a moldvai vajdákról még nem is beszéltünk – de velük egy következő cikkben tervezünk foglalkozni.

Nyitókép: Nicolae Grigorescu: Mihai Viteazul Călugăreni-nél. Fotó: George Sorin Movileanu – Vasile Florea: Grigorescu (Meridiane kiadó, 1978)