Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem hagyják kárba veszni a Szent László-freskókat

Nem hagyják kárba veszni a Szent László-freskókat Kovászna megye

Ma is sokan tisztelegnek Szent László lovagkirályunk előtt, az őt ábrázoló sok évszázados falfestmények nemcsak a magyar történelem, hanem a művészetek iránt érdeklődőket is vonzzák, és foglyul ejtik. Háromszéken két, Szent László-freskókat tartalmazó templom teljes felújításra nyertek pénzt az Országos Helyreállítási Program keretéből.

Hirdetés
Hirdetés

Szent László útja egyike annak a tizenkét kulturális-turisztikai útvonalnak, amelyet a Hívogató Románia programba foglaltak bele, és amelyhez 2022-ben összesen 12 millió eurós támogatást rendelt az Európai Alapok és Beruházások Minisztériuma. Az útvonal nyolc erdélyi megyéből húsz templomot foglal magába, ezeknek reklámanyagot készíttet a minisztérium, amely többféle módon népszerűsíti őket – ráadásul közülük hétnek a felújítására is pénzt utaltak ki.

Az önkormányzatoknak ugyan külön kellett pályázniuk, de ebben a folyamatban a Kovászna Megyei Tanács, illetve Jakab Barna alelnök is segítette őket, kettős minőségében: ugyanis ő a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke is. Mint egy minapi sajtótájékoztatón említette, a turizmusfejlesztési stratégia része a vallási turizmus fejlesztése is, ebbe pedig szépen illeszkedik ez a projekt.

Gidófalvi falkép-részlet. Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Ilyenformán tehát a szacsvai és bibarcfalvi református templomok felújítását európai uniós erőforrásokból lehet elvégezni, valamint az említett két istenháza mellett a kökösi és kilyéni unitárius templom, a gelencei Szent Imre-templom, illetve a besenyői és gidófalvi református templomok is szakmai és anyagi támogatást nyertek  népszerűsítésükre, reklámanyagok, – filmek készíttetésére.

A bibarcfalvi templomban is jártak már a program kiírói által kiküldött reklámszakemberek – tudtuk meg Fancsal Zsolt református lelkésztől. Igaz, ott még időbe telik, amíg turistalátványosság lesz a templom, illetve a freskó, mert felújítás folyik: tavaly sikerült a tetőcserét lebonyolítani, most pedig folyamatban vannak a régészeti kutatások, amit a Székely Nemzeti Múzeum régészei végeznek. A XIV. század végéről származó, a cserhalmi ütközetet ábrázoló falképek le vannak takarva.

A szacsvai templom a felújítás megkezdése előtt. Fotó: Dezső László Levente

A Réty községhez tartózó apró faluban, Szacsván elkezdődött a templom szerkezeti megerősítése, és leszerződtek a kazettás mennyezet felújítási munkálataira, dolgoznak a XV. századi freskók restaurálásának előkészítésén. Ugyanakkor a templom mellett elkezdődött egy látogatóközpont építése is: ebben több vendégszoba és egy konferenciaterem is helyet kap, illetve egy bemutatóterem, ahol a legkorszerűbb digitális eszközökkel mutatják be a a Szent László legendáriumot. Minderre közel 2,5 millió eurós támogatást kapnak – tájékoztatott Dezső László Levente szacsvai beszolgáló lelkész.

A munkálatok befejezésének határideje 2026 júniusa.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás