Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kihívója akadt a szentkatolnai polgármesternek

Kihívója akadt a szentkatolnai polgármesternek Kovászna megye

Elégedetlen az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) kézdiszéki szervezete Tusa Levente jelenlegi szentkatolnai polgármester munkájával, ezért az EMSZ polgármesterjelöltet indít a helyhatósági választásokon.

Hirdetés
Hirdetés

„A kézdiszéki községekben önkormányzati funkciókra jelöltek közül elsőként a szentkatolnai csapatot mutatjuk be, amelyet teljes mellszélességgel támogatunk” – jelentette be Johann Taierling, az EMSZ kézdiszéki szervezetének elnöke. Polgármesterjelöltként az állategészségügyi végzettséggel rendelkező hatolykai Zsigmond Zoltánt indítják a június 9-i helyhatósági választáson, és teljes tanácsosi listával állnak elő, tudtuk meg Fülöp Barnától, az EMSZ szentkatolnai szervezetének elnökétől.

Zsigmond Zoltán polgármesterjelölt a szerdai bemutatón elmondta, azért jelentkezett a tisztségre, mert észlelte a községben a széthúzást, a pályázati lehetőségek elmulasztását és a település fejlődésben való lemaradását. Beszámolt arról is, 2020-ban már megválasztották ugyan alpolgármesternek, elképzelései azonban nem egyeztek a polgármesterével, ezért két év múlva lemondatták.

Húsz év után már nagyon kell a változás Szentkatolna községben – jelentette be a tanácsosi helyre pályázó Papp Attila jogász, aki egyúttal jelezte, nem ért egyet a jelenlegi községvezetéssel. Példaként említette, hogy van ugyan alkalmazott könyvtárosa a polgármesteri hivatalnak, könyvtára viszont nincs, a könyvek pedig zsákokban állnak.

Zsigmond Zoltán polgármesterjelölt, Papp Attila és Bartos Károly tanácsosjelöltek. Fotó: Bodor Tünde

Hozzátette, a kiadott telekkönyvekkel sok a gond, nem volt elég átlátható a folyamat a falubelieknek, az előzetes eredmények csak nagy késéssel, rövid ideig voltak kifüggesztve, „sok a tévedés, amelyeket már csak peres úton lehet kijavíttatni és ezek alperese az önkormányzat lesz”. 

És ezzel még nem volt vége a panaszoknak: bár ott van a kiváló körülményeket nyújtó óvoda, de mivel az csak rövid programmal működik, a szülők a közeli Kézdivásárhelyre viszik gyermekeiket: ebben a tanévben mindössze négy óvodás van a tavalyi hússzal szemben, így pedig hamarosan iskola sem lesz az öt falut tömörítő községben, vetítették előre a leendő következményeket a jelenlevő jelöltek, akik megoldási javaslatokkal is előálltak. Szerintük hosszú programmal kellene működnie az óvodának, ami éppúgy megoldható, mint az, hogy a diákoknak meleg ebédet biztosítsanak. Egy buszvásárlás pedig azt a kínos helyzetet szüntetné meg – vélekedtek –, hogy jelenleg a pár kilométerre levő Kézdivásárhelyre stoppolva ingáznak a középiskolások.

Az öt falut tömörítő, összesen 3200 fős Szentkatolna községben jelenleg két tanácsos képviseli az EMSZ-t, tizenegy pedig az RMDSZ-t.

Fotó: Bodor Tünde

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 17., 22:21
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Gratulálok! De mégis…. „funkciókra” – ?????, talán önkormányzati tisztségre… dr.Schwartz Róbert.

    • User
      Dátum: 2024. április 18., 9:15
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Nem felforgató osztag…. ez nem királyság, hogy halálig tartó funkció legyen egy polgarmesteri szék! csak egyesek úgy fogják fel.

  • User
    Dátum: 2024. április 18., 16:21
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Jaj, Schwartz doki, ne legyen olyan prűd. Az funkció és a kaka sem más attól, hogy másképp nevezzük!

    • User
      Dátum: 2024. április 19., 8:12
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Valakit a fizikuma alapján megítélni elég nem szép dolog.
      Másrészről a székely elöljáróink kampány fotói sokat elmondanak közösségünkről.

  • User
    Dátum: 2024. április 21., 8:36
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Kicsit a dolgok utan kellene olvasni es utànna ìrni , mert ami itt le van ìrva annak fele sem valos.
    Zoltan ùr pedig előre meg kellene tanuljon , kèt èpkèzlàb mondatot összerakni , mielőtt jelölteti magàt , mert a makogàssal elèg szègyen lesz a bàrsonyszèkbe ülni.

    • User
      Dátum: 2024. április 21., 21:45
      ÉRTÉKELÉS: 8

      A helyzett még annál is roszabb mint amit bemutattak! Levente úr pedig 20 éve polgi s most is csak makog s olvasni se tudja rendesen felolvasni amit mások megírnak neki… Hátha Zoltán úr legalább a bársonyszékbe ül intézni a köz dolgait s nem száguldozik a sokadik szolgálati autóval, hogy intézze a mezőgazdasági tevékenységét a nagyon kiterjesztett családjának 🙂