Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kihasználták a pályázati támogatást

Az Európai Alapok Minisztériuma a múlt év októberében hirdette meg a munkanélküli fiataloknak (NEET-eknek) szóló támogatási rendszert, amelynek keretében összesen 1500 fiatal részesülhet vállalkozásfejlesztési képzésben, majd 25 ezer eurós finanszírozással indíthatja el saját vállalkozását. Kovászna megyében eddig 49 fiatal írta alá a támogatási szerződést.

Hirdetés
Hirdetés

Mint Grüman Róbert, a Start-Up HUB alapítója elmondta, a kiírás azoknak a 30 éven aluli fiataloknak szólt, akik sem képzésben, sem oktatásban nem vesznek részt, angol betűszóval őket nevezik NEET-eknek. A támogatás feltétele egy 120 órás ingyenes képzés elvégzése, aminek minden órája után 5 lejt fizet az állam a résztvevőnek. Ezek után az általuk elkészített üzleti tervek szállnak versenybe.

E startup pályázat első fecskéi a napokban írták alá a finanszírozási szerződést, Kovászna megyében 49-en a képzést elvégző mint-egy 400 fiatal közül. A következő hetekben még további 20 fiatal is szerződhet a minisztériummal. Mindüknek kötelezettséget kell vállalniuk minimum egy munkahely létrehozására és egy évi fenntartására – gyakorlatilag önrész nélkül, előfinanszírozással.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás