Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hulla a szemét között

Hulla a szemét között Kovászna megye

Hollywoodi filmeken látni, ahogyan a gyilkosok a hullákat egyszerűen a szemetes konténerekbe dobják, majd később nyomozók serege veszi az ujjlenyomatokat a vasszerkezetekről: érdeklődésünkre kiderült, hogy ez a gyakorlat Sepsiszentgyörgyön sem idegen. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az évek során milyen hajmeresztő, illetve megmosolyogtató, arcpirító tárgyakat találtak a Tega Rt. köztisztasági vállalat alkalmazottai az általuk begyűjtött szemétben.

Körülbelül két éve, a délutáni órában riasztották az akkor még működő szemétlerakó-telepről a Tega vezetőségét, hogy a vidékről behozott szemétben leürítéskor emberi csontokat, végtagokat találtak.

– Kimentem a helyszínre, és valóban emberi kéz csontjai tárultak elém. Azonnal értesítettük a hatóságokat, a kriminalisztika kiszállt a helyszínre, és elkezdtek fotózni. Végül mégis kiderült, hogy egy medve végtagjainak csontjaira bukkantunk. Feltehetőleg így szabadult meg az orvvadász a tetemtől. Hihetetlen az avatatlan szemnek a hasonlóság az emberi és a medvecsontok között – mondta Forró Mihály szelektívhulladék-felelős.

A háromszéki polgárok véletlenül is számtalan értéktárgyat, illetve gyakrabban kulcsokat dobnak el, majd utólag a lerakóban iparkodnak visszaszerezni ezeket, de a tolvajok is szívesen hajítják kukákba a pénztől „megcsupaszított” pénztárcákat.

– Egyszer egy sepsiszentgyörgyi férfi érkezett hozzánk felháborodva, mivel a felesége az autóját kitakarította, s ennek hevében a férje papírborítékba tett arany karkötőjét is kidobta. Próbáltuk megtalálni, de amikor egy autóból leürítenek egyszerre több mint tíz köbméter szemetet, akkor hiábavaló a keresgélés az ilyen kis tárgyak után – mesélte Forró, elismerve, hogy a szemétlerakókban a tapasztalatok szerint igazi kincsek is lapulhatnak, örökre elveszve a hulladékhegyek gyomrában.

Máthé László vállalatvezető elmondta, többnyire akkor tudnak segíteni, ha még az autóba ürítés előtt értesítik őket a „károsultak”.
– Többször jelezték nekünk, hogy a polgár a szeméttel együtt a kezében lévő ház- vagy autókulcsokat is bedobta a konténerbe. Ilyenkor kimegyünk, és általában megtaláljuk a kulcscsomót. De előfordult, hogy a véletlenül kukán felejtett székelyruha-rendet is nálunk keresték. Persze, pénztárcákat is szép számban találunk, negyedévente legalább egyet: pénz nélkül, csak az iratokkal megtömve. Ilyenkor értesítjük az illetékeseket. A tolvajok szívesen szabadulnak meg a bizonyítékoktól – fejtette ki.

Faggatózásunkra, hogy erotikus segédeszközöket, vibrátort, gumibabát találtak-e a leürítésnél, Forró elmondta, amikor „nagy a vidámság” a szemétválogatók körében, „feldobódnak a legények” a hulladékudvarban, akkor ilyen tárgyak is kerülnek elő a szeméthalomból.
– Volt olyan is, hogy az alkalmazott vigyorogva mutatta körbe a többieknek: még berreg a vibrátor – mesélte nevetve Forró. Arra is rákérdeztünk, hogy fegyvert találtak-e a szemét között, ám ilyenre Háromszéken még nem volt példa. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás