Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hatra nőtt a fertőzött alkalmazottak száma a kézdivásárhelyi kórházban

Hatra nőtt a fertőzött alkalmazottak száma a kézdivásárhelyi kórházban Kovászna megye

A Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház további négy dolgozóját diagnosztizálták koronavírussal, így hatra emelkedett a fertőzöttek száma az intézményben.

Hirdetés
Hirdetés

Iulian Tudor, Kovászna megye prefektusa csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az első két eset igazolása után elkezdődött a betegek és az orvosi személyzet tesztelése, amelynek nyomán további négy fertőzöttet – egy orvost és három asszisztenst – azonosítottak.

A kormánymegbízott tájékoztatása szerint közel 80 személytől vettek mintát, és az említett eseteken kívül mindegyik teszt negatívnak bizonyult.

A fertőzött személyeket a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházba utalták be, a hatóságok pedig tovább folytatják a járványügyi vizsgálatot a kontaktszemélyek azonosítása érdekében.

Csütörtök délután a kézdivásárhelyi kórház vezetősége közleményt adott ki, amely szerint a sebészet, az ortopédia, az urológia, és az intenzív osztály munkatársaitól vettek mintát, összesen 57 tesztet végeztek el, ezek közül négy hozott pozitív eredményt.

A kórházba beutalt páciensek közül senkinek sem lett pozitív a tesztje, így a 31 bennfekvő beteget állapotuk függvényében más kórházakba irányították át, vagy hazaengedték.

A sebészet kiürítését követően, a csütörtöki nap folyamán megkezdődött az osztály fertőtlenítése – közölték.

A sebészet és a hozzá tartozó osztályok tevékenységének újraindításáról a közegészségügyi igazgatóság által megkezdett epidemiológiai vizsgálat eredményeinek függvényében döntenek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások