Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéken nem lesznek fennakadások

Több civil szervezet petíciót nyújtott be a kormánynak, amelyben azt kérik, hogy a fogyatékkal élők ápolóinak bérét ismét az állami költségvetésből biztosítsák, ne a helyi önkormányzatok büdzséjéből utalják ki. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nem támogatja az ötletet.

 

Hirdetés
Hirdetés

A dokumentum aláírói szerint jóllehet a kormány azt állította, hogy az ápolók nyerni fognak abból, hogy nem a költségvetésből, hanem a helyi önkormányzattól kapják a bérüket, azzal szembesülnek, hogy a polgármesterek – pénzalapok hiányára hivatkozva – arra törekednek, hogy csökkentsék az ápolók számát, vagy felmondásra kényszerítik őket.  

Antal Árpád nem támogatja az ötletet. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint „valami egyébnek” kell a háttérben lennie.

– Az önkormányzatoknál ebben az esetben forráshiányra hivatkozni nem lehet, hisz a vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy ezeket a kifizetéseket prioritásként kell kezelni. Itt, Háromszéken, ilyesmiről szó sem lehet, nem lesz fennakadás a fizetésekkel, nem akarunk leépíteni, elküldeni senkit. Ez egy olyan ritka lépés volt a kormánytól, amikor úgy adtak át feladatot, hogy melléje – többé-kevésbé – forrásokat is rendeltek. Szerintem valami más okuk van azoknak, akik ahhoz ragaszkodnak, hogy ismét Bukarestből fizessék őket. Bár itt nálunk nem szokás, de el tudnám képzelni, hogy máshol legyenek bizonyos visszaélések a rendszerben, ami innen, közelről, sokkal jobban látszik, mint Bukarestből, s ez nem biztos, hogy mindenkinek megfelel – vélekedik Antal Árpád.  

Az elöljáró emlékeztetett: amit eddig átadtak a megyei vagy helyi önkormányzatoknak – kórházakat, iskolákat, táborokat – minden jobban és gazdaságosabban működik, mint azelőtt, a fogyatékkal élők ápolóinak esete sem lesz ez alól kivétel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük