Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondban van az alapítvány

Gondban van az alapítvány Kovászna megye

Több mint ezer rászoruló, elhanyagolt gyermek étkeztetésére lenne igény a megye településein, jelezték a polgármesterek a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, amely 2011-től tavalyig 15-ről 500-ra tornászta fel a délutáni oktatásba integrált, a jó szó mellett meleg ebéddel is jóllakatott gyermekek számát. Ehhez eddig is szüksége volt a jó szándékú emberek segítségére, most még inkább rászorul.

Az Alapítvány Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata 2011-ben a helyi Rotary Klub kezdeményezésére és támogatásával indította a programot sepsiszentgyörgyi tehetséges, de szociálisan érzékeny kisiskolásoknak. A kezdeti években a HEKS (a svájci protestáns egyházak szövetsége), a megyei tanács, helyi tanácsok és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség támogatásával ezernél is több gyermeket oktattak, etettek az after school program keretében heti négy alkalommal Háromszék több mint 20 településén.

Az idei év mérföldkövet jelent a jól működő program életében. A fő támogató, a HEKS, amely több mint 50%-ban biztosította a programok költségét négy éven keresztül, és amellyel még tavaly a program egész megyére való kiterjesztésén gondolkoztak, a 2019–2020-as iskolai tanévre csak 30%-os költségfedezetet tudott felvállalni (jövőre pedig már csak 20-at), és mindössze 315 gyereknek. A Diakóniának kell előteremteni a 20 %-os különbözetet, a helyi tanácsok ugyanis csak maximum 50%-ot adhatnak, mert a törvény szerint az oktatók fizetésére nem, csak taneszközökre és étkeztetésre fordíthatnak közpénzt.

Ráadásul az infláció sincs hasznára a programnak. A segélyszervezet a megoldásokban gondolkodó partnerekkel összefogva, Isten segítségében és a jóakaratú emberek támogatásában bízva ennek ellenére felvállalta, hogy ebben a tanévben is biztosítja 400 gyermek délutáni oktatását. Semmiképpen nem tudták tartani a tavalyi 500-as számot, ezért úgy döntöttek, a program régi partnereivel folytatják az együttműködést, az újabban csatlakozók esetében, mint Bodok, Kökös, Angyalos, Nagyajta pedig megpróbálják ugyanezt a református egyház hozzájárulásával megoldani.

Hirdetés
Hirdetés

Az after school program október elejétől már működik Sepsiszentgyörgyön, Árkoson, Kovásznán, Zabolán, Csernátonban, Sepsikőröspatakon, Kézdiszentkereszten, Kézdivásárhelyen, ebben a tanévben összesen 400 magyar, román és roma gyerek részesül meleg ebédben és a tanítók nevelő-oktató figyelmében, szeretetében. A szülők havi 50 lejjel járulnak hozzá a programhoz, idén az ő részük is több lehet, de mindig vannak olyan családok, ahol egyáltalán nem fordítanak figyelmet, se pénzt a gyerekekre, akiket kihagyni ezért sem szabad a programból. A tanév végéig szükséges tehát felkerekíteni a program működtetésének jelenleg hiányos költségvetését. Több vállalkozás és magánszemély is jelezte már, hogy társulna, az alapítvány pedig havonta megszervezett rendezvényekkel szeretné növelni a célra fordítandó pénzalapot.

– Az oktatási rendszer alakulása nem rajtunk múlik, de a közösségeinkben élő gyermekek oktatását a kezünkbe vehetjük. Vállaljunk felelősséget együtt! Segítsen egy gyermeknek jobb jövőt tanulni – fogalmazta meg olvasóinknak címzett kérését Torma Vera, a Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója.

Aki segíteni szeretne, a 0755.359.159-es telefonszámon veheti fel a kapcsolatot az alapítvány munkatársával, Apor Zsuzsanna facilitárorral, illetve a 0745.024.315-ös számon Torma Verával.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás