Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fenyegették az utászokat

Fenyegették az utászokat Kovászna megye

Ezelőtt pár héttel beszakadt Bálványos és Sepsibükszád között az út, de annyira, hogy nem lehetett közlekedni rajta. Most már lehet, az útzár hivatalosan még két hétig érvényben van, de már tegnap közlekedtek az említett szakaszon.

Hirdetés
Hirdetés

Óriási gondok lesznek a Bálványos felé vezető, pár évvel ezelőtt országúttá minősített úton: a rehabilitáláson átesett, 18 kilométeres útszakaszt a fát szállító autók annyira tönkretették. Az aszfaltréteg repedezett, a betonút kritikán aluli, ugyanakkor a Vár vendéglőtől az említett útzárig öt kijelölt helyen van útleszakadás, helyenként már a figyelmeztető táblák is a gödörbe hulltak. Így eléggé veszélyes a kritikus részt megközelíteni, ahol tábla jelzi, hogy munkálat zajlik, potom, 4,5 millió lejért építik újra az út fél sávját. Igaz, olyan monstrumokkal, amelyek szállítása ugyancsak nem egyszerű: hetven tonna volt a cölöpverő daru, harminc az elsimító gépezet, ezeket ma költöztetik el a helyszínről, lévén, hogy a 14 tartóelem a helyére került, az út pedig óvatosan járható.

Ezt erősítették meg a helyszínen talált munkások is, akik elmondták: idegesek az emberek, volt példa, hogy fegyverrel fenyegették meg őket, amiért közölték: az autósok saját érdekük végett térjenek meg, ne kísértsék szerencséjüket. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás