Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Betegeskedő felügyelők

A háromszéki munkaügyi felügyelők az elmúlt hetekben kézből kézbe, egymásnak adták át a „karanténkilincset”, pozitív tesztek miatt maradtak otthon. Mostanra már túlestek a nehézségeken, így nekifoghatnak a szokásos decemberi – a pirotechnikai eszközökhöz kötődő – ellenőrzéseknek, tudtuk meg Ördög Lajostól, a Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetőjétől.

Hirdetés
Hirdetés

Ördög elmondta, sok gond akadt az ellenőrökkel: egy részük karanténba került, mások pozitív tesztekkel maradtak távol munkahelyüktől.
– Ez részben érthető is, hiszen ellenőreink nagyon sokat tartózkodtak terepen. Jelen pillanatban senki sincs vesztegzár alatt: betegek voltak a munkatársaim, de szerencsére senki nem került kórházba a koronavírus-fertőzés miatt, illetve senki nem volt súlyos állapotba. Decemberben a pirotechnikai eszközöket forgalmazó, raktározó vállalkozókat ellenőrizzük. Minden évben megejtjük ezt az akciót – részletezte a munkaügyi főfelügyelő.
Ördög kifejtette, Háromszéken már egyre kevesebb cég kér ilyen jellegű engedélyeztetést, hiszen nagyon szigorúak a feltételek.

– Az idevágó működési engedélyeket mi bocsátjuk ki, és természetesen utólag felügyeljük a céget. Ezekkel az egységekkel nincs gondunk, megfelelnek minden elvárásnak, betartják a szabályokat. Nyilván mellettük vannak olyanok is, akik mindenféle engedély nélkül árulnak, forgalmaznak ilyen portékát. Ezeket legtöbbször a rendőrség buktatja le, az egyenruhások pedig hozzánk fordulnak segítségért, hogy kiderüljön, van-e engedélyük. Négy-öt évvel ezelőtt akadtak ilyen esetek, mostanra már látványosan kimaradtak, egyre kevesebben kockáztatnak ezen a téren – összegzett Ördög. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás