Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nemzet lelkiismerete

A nemzet lelkiismerete Kovászna megye

Megkapta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Gábor Áron-díját Farkas Árpád. A sepsiszentgyörgyi Kossuth-díjas író, költő, műfordító – az oklevél szerint – „a székelység közérzetének hiteles irodalmi megjelenítéséért, az egyetemes magyar irodalmon belüli székely irodalom távlatnyitó műveléséért, a székely nemzettudat megerősítéséért, irodalmi és közéleti munkásságának elismeréseként” érdemelte ki a díjat.

Hirdetés
Hirdetés

Az SZNT sepsiszentgyörgyi székhelyén tartott ünnepséget Gazda Zoltán, sepsiszéki irodavezető a költő Avaron című versével indította, amelyet Farkas Árpád 2013-ban a Székelyek Nagy Menetelésének dedikált. Csinta Samu laudációjában úgy fogalmazott: „Valaha őt is megérintette az emberarcú szocializmus eszménye. Mert hát mikor lenne idealizmusra fogékonyabb az ember, mint még naiv, pirkadó eszmélettel? Ugyanakkor azon szerencsésebbek közé tartozik, akiket alighogy megérintett, menten orrba is vágott” – hiszen egyetemi évei alatt egy szemináriumról vitte el a Szekuritáté, és így személyesen is bepillantást nyert egy „hazug, embertelen hatalom kulisszái mögé”, ami végérvényesen meghatározta világlátását.
A díjat átadó Izsák Balázs SZNT-elnök szerint Farkas Árpád azok közé tarozik, akiken keresztül „a nemzet lelkiismerete szólal meg”. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük