Hirdetés
Hirdetés

Amikor a lakók döntik el, hogy mi épüljön

Amikor a lakók döntik el, hogy mi épüljön Kovászna megye

Kézdivásárhely lakói január 10-ig szavazhatnak arról, hogy melyik közösségi kezdeményezést karolja fel az önkormányzat. A Részvételi Költségvetés elnevezésű programba öt tervet neveztek be, ebből három kapott zöld utat a városháza részéről, ezek közül kettő lehet nyerő.

 

Ez a remekül működő, egyébként második alkalommal meghirdetett kezdeményezés célja bevonni a város lakosságát egy olyan folyamatba, amely révén a helyi költségvetés egy részének optimális elköltéséről dönthetnek. A lakók – magánszemélyek, civil szervezetek – készítik el a tervet a közösség javát szolgáló beruházásokra, illetve a lakók döntenek arról, hogy az önkormányzat feltételeinek megfelelő tervek közül végül melyiket választják. A megvalósítás költségei és a tervek gyakorlatba ültetése a városháza feladata.

A jelenleg versenyben levő tervek közül a legkevesebb szavazattal a Dózsa György utcai zöldövezet átalakítása rendelkezik ( képünkön a látványterv), ide a pályázók egy közösségi teret szeretnének, kis színpaddal, esztétikus padokkal, dísznövényekkel, hogy feldobják a meglévő, jellegtelen, kihasználatlan zöldövezetet. Ezt a tervet alig pár szavazattal előzi meg a Petőfi Sándor utca 35–38. szám közötti gyalogátjáró jelzőlámpával való felszerelése, ahol az indoklás szerint „naponta több száz diák és szülő kell átkeljen, ami a megnövekedett forgalom és a parkoló autók takarása miatt egyre nagyobb kihívást jelent, és egyre gyakrabban idéz elő életveszélyes pillanatokat”.

A szavazás eddigi egyértelmű győztese – jelenleg dupla annyi voksa van, mint a másik két tervnek – a már nevében is ötletes, Ifilázban ifiházért projekt, amely egy modern ifjúsági tér kialakítását célozza meg a Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtód, Szászfalu és Sárfalva fiatalságának. A terv megálmodói a nyujtódi kultúrotthon szomszédságában található régi tűzoltószertárt nézték ki helyszínül, egyébként a három projekt közül ez a legdrágább, a költségvetése 49.591 lej. Érthető az elképzelés nagyfokú támogatottsága is, hiszen a pályázati szöveg szerint az ifiházban működhetne „a frissen szerveződött nőegylet” is. Valamint a tavaly alakult Nyujtódi Ifjúsági Szervezet (NYISZ) székhelyéül is szolgálna. A fenti összeg nagyrészét elektronikai eszközökre és bútorzatra tervezik elkölteni, ugyanis az épület két nagyobb helyiségének egyikéből egy stúdiót terveznek kialakítani, ahol különféle, a fiatalságot megcélozó műsorokat készítenének.

A Részvételi Költségvetést Kézdivásárhely önkormányzata először 2020 szeptemberében indította útjára, ez a második kiadása. Eddig két tervet ültettek gyakorlatba: a Csipkerózsika Napközi Otthon udvarán egy közlekedési tanpálya létesült az ovisoknak, illetve a 3-as számú napközi otthon környezetében parkosítottak és játszóteret alakítottak ki.

Még három napig lehet szavazni, hogy a három projekt közül melyik kettőt valósítsák meg az idén, az erre szánt keretösszeg 100 ezer lej. A tervek ezen a https://bp.kezdi.ro/hu/projektek/ hivatkozáson érhetőek el, és itt lehet szavazni is.

 

Fotó: bp.kezdi.ro

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük