Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A fiatalok kérték

A fiatalok kérték Kovászna megye

Tegnap hálaadó szentmisét tartottak Szászfaluban. Bartos Károly helyi plébános elmondta, a fiatalok ötlete volt, hogy szentmisén köszönjék meg az idei termést Istennek. A szertartást a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom fiatal zenészcsoportja tette ünnepibbé.

– Örömmel mondok hálát a Jó istennek, hogy megáldotta vidékünket, és bőséggel termelt nekünk. Örömmel fogadtam az ajánlatot a fiataloktól, akik most eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek – kezdte a szentmisét Bartos Károly. – Meg kell tanulnunk hálát mondani, mert azt jelenti, hogy még hiszünk. Hiszünk abban, hogy ajándék az életünk. Ha Isten nélkül éljünk napjainkat, összekuszálódik életünk – hangsúlyozta.

Hirdetés
Hirdetés

Majd hozzátette, hogy egy olyan világot élünk, ahol nagy kihívás, hogy jó keresztények legyünk, példamutatóan éljünk, hogy fiataljaink is megtanulják, nem csak a termés a fontos.

– A termésért hálaadó ünnepség van, de addig dolgozhatsz, amíg fejre állsz, ha a lelked elveszett. A lelkedet nem tudod kifizetni – mutatott rá a plébános.
A templomot is alkalomhoz illően öltöztették fel, a helyi fiatalok – Babos-Máthé Réka dizájner irányítása alatt – idei terméssel, búzakalászokkal, tök- és szalmadíszekkel, kukoricával és napraforgóval varázsolták szebbé. A szertartás végén a hívek finom süteménnyel, jó házi borral és üdítővel kínálták meg a jelenlévőket, annak érdekében, hogy teljes legyen az ünnep.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás