Felhívás!

Esetszám-növekedés várható

Esetszám-növekedés várható Kovászna megye

Nem sok konkrétummal szolgált pénteki ittlétének célját és eredményét illetően Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, miután Tamás Sándor megyetanácselnök és László Attila szenátor, a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke társaságában befejezte látogatását a Covid19 háttérkórházként is szolgáló Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Elégedett azzal, amit látott, megtárgyaltak néhány jövendőbeli befektetést, fejlesztést, amit a minisztérium támogat, összegezte a távozása előtt tartott röpke sajtótájékoztatón.

Tamás Sándor még a miniszter megszólalása előtt elmondta, áttekintették a járvány kitörése óta eltelt öt hónapot, amelyben voltak ugyan nehézségek, de mostanra sikerült azokat rendezni, a helyzet stabilizálódott és örvendetes, hogy Kovászna megye annak ellenére is jól áll e tekintetben, hogy körülöttünk magas fertőzésszámú megyék vannak, a tranzitforgalom is nagy, ami Brassó és Bákó között napi 15 ezer autót, illetve legalább ugyanennyi személyt jelent.

Az egészségügyi miniszter látogatását azzal indokolta, hogy mivel a vendéglők, mozik, színházak jövő heti megnyitása vagy az iskolakezdés akár a fertőzésszám megnövekedését is eredményezheti, felülvizsgálják a kórházi ellátást, főleg az intenzív terápiás osztályokat, mivel az utóbbi időben nagyszámú megbetegedést regisztráltak. – Növelhetjük a kórházi ágyszámot, de nem kell túlfeszíteni a húrt, telítődhet a rendszer – mondta, hozzátéve, elégedett a kórházvezetés, az odaadó személyzet és a megyei önkormányzat munkájával, jelentette ki.
Újságírói kérdésre válaszolva kitért a fertőzés erősödő terjedésének okára is, meglátásában a május 15-ével kezdődő enyhítések eredményezték azt, illetve az egyes megyékben megélénkülő turistaforgalom és az intenzív áruszállítás a gazdaságilag élénk tevékenységet folytató megyékben (Prahova, Argeș, Dâmbovița), de hozzátette, a lakosság egy része is felelőtlen. – Ha a jelenlegi 1500 napi esetszám fennmarad tíz napig, betelhet a 600 hely az intenzív terápiás részlegeken – prognosztizálta –, ugyanis a tanulmányok szerint a pozitívan diagnosztizáltak 5%-a kerül oda.
Kérdésre kitérvén az iskolakezdésre alkalmazandó forgatókönyvekre, megerősítette, helyben a Közegészségügyi Igazgatóság és a tanfelügyelőség dönthet arról, melyik intézmény milyen rendszerben oktat, ők csak az általános irányelveket dolgozták ki. Nem adott azonban tényleges választ arra a kérdésre, van-e a költségvetésben elkülönített összeg az egészségügyi dolgozók juttatásaira, csak annyit mondott, „meg fogjuk találni”, illetve azt is kitérően kommentálta, hogy a tanárok elégedetlenek, mert maszkvásárlásra kell költeniük. – A tanévkezdés közös erőfeszítés eredménye – mondta.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.