Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Feketeügy alsó szakasza a cél

A Feketeügy alsó szakasza a cél Kovászna megye

A lemhényi fiatalok és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének kezdeményezésére idén is megszervezik a rendkívüli nagytakarítást, ezúttal a Feketeügy alsó partvonalán vonulnak végig.

Május 14-én, szombaton, a Feketeügy 65 km-es partszakaszát takarítják ki 9 közigazgatási egység területén. A megyei takarítási akció része a Kovászna Megye Tanácsa által indított Zöld Háromszék programnak. Idén Kézdivásárhely, Gelence, Szentkatolna, Zabola, Barátos, Nagyborosnyó, Réty, Uzon és Kökös kapcsolódik be a kezdeményezésbe.

Hirdetés
Hirdetés

„A Feketeügy nagytakarítási akciónkkal példát szeretnénk mutatni, hiszen nem igazán volt ilyen átfogó kezdeményezés, amikor egy folyót a forrástól egészen a torkolatig kitakarítsanak, sőt, még a mellékpatakokat is átfésüljük. Esetünkben ez több mint 500 kilométert jelent. Már a tavaly jó csapat alakult ki, ugyanakkor idén is számítunk az önkéntesekre, fiatalokra, családosokra egyaránt, minden olyan személyre, akinek fontos a környezet védelme” – fogalmazott Lukács Botond, a Lemhényi Ifjúsági Szervezet elnöke, a program kezdeményezője.

A takarítás logisztikai részét a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és partnerei biztosítják. „Kiemelt célunk az egyesületnél és a megyei önkormányzatnál is, hogy Kovászna megye legyen Románia legtisztább megyéje. Mindig szívesen csatlakozunk minden olyan programhoz, amely a környezettudatosságot és a közösség jólétét szolgálja. Akárcsak tavaly, idén is segítünk a szervezésben, logisztikában, hiszen átfogó kezdeményezésről van szó. Partnereinkkel, a felelősségátvállalási szervezetekkel (OIREP) biztosítjuk az önkénteseknek a zsákokat és kesztyűket, ugyanakkor minden összegyűjtött szemetet a lécfalvi lerakóba szállítunk” – részletezte Ambrus József megyei tanácsos, az egyesület igazgatója.

A kezdeményezők ebben az évben is ezer önkéntesre számítanak. A Feketeügy hossza 104 km, 2320 km² árterülettel, 27 mellékága van, 54 települést érint. Az idei takarítási akció során a Feketeügy partját 65 km-en takarítják ki, valamint 200 km-en a mellékágakat.

A május 14-ei kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, akinek fontos a környezet tisztasága, érdeklődni Lukács Botondnál lehet a 0752.764.238-as telefonszámon.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 11., 15:19
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Szerintem ezek az ,,akciok,, nem ernek semmit.Ha vegigjarjuk a multkor kitakaritoot reszt latni lehet hogy kezdhetik elolrol. Az a velemenyem hogy azon dolgozzanak hogy kapjak el a szemeteloket. Nem is kell sokat gondolkozni rajta, mindenik szemetkupachoz egy ut vezet es kovetkeztetni kell milyen iranybol hozzak a szemetet. Ami penzt elkoltnek abbol szerelhetnek kamerat es alkalmazni utana a torvenyt. De ugy latom hogy konnyebb a szereples.