Hirmondo

Lesz uszoda!

Lesz uszoda!

Mint azt már megírtuk, a múlt pénteken Háromszékre látogatott Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, aki Kézdivásárhelyen a kézdi-orbaiszéki polgármesterekkel folytatott tanácskozást a Vigadó Művelődési Ház emeleti dísztermében. A megbeszélésen Cseke Attila bejelentette: az RMDSZ felvállalta, hogy családbarát politikát folytatnak, így ennek szellemében bölcsődeépítő programot indít az általa vezetett szaktárca. Ami közelebbről érinti a céhes várost az az, hogy a miniszter jelezte: részéről meglenne a támogatás a kézdivásárhelyi uszoda építésére.

A Vigadóban lezajlott közel két és fél órás tanácskozáson több téma terítékre került, ezek között volt a bölcsődeépítő program, ami az RMDSZ kezdeményezése, és valóban egy súlyos hiányt pótolna. Elég csak Kézdivásárhelyre gondolni, hiszen a céhes városban van ugyan – éppen felújítás alatt álló – intézmény, de az korántsem elég, hiszen az önkormányzat anyagi ráfordításával működő bölcsőde befogadó lélekszáma korlátozva van, négytucatnyi gyerekre terjed ki. Cseke Attila mindenekfölött a fiatal házasok életén akarna a programmal javítani, s az elképzelését Bokor Tibor polgármester is üdvözli, aki szerint legalább egy hatcsoportos új intézmény létesítésére pályáznának. „Készülünk minden tekintetben, hiszen figyelembe kell venni, hogy óriási segítséget nyújtana a fészekrakó fiataloknak, akik jelenleg azzal küszködnek, hogy a kisgyerekeket kire/hol hagyják. Éppen ma (kedden – szerk.) kértem meg munkatársaimat, hogy nézzük meg, hol lenne alkalmas parcella az építkezésre” – magyarázta az elöljáró. A kiadási rész átvállalása az állam által sem lenne utolsó gondolat, hiszen a kézdi bölcsődében sem kizárólag helyi gyerekek vannak, hanem a vidékről dolgozni beérkező szülők is ide hozzák „örököseiket”, viszont az intézmény fenntartása a helyi kasszát terheli – mondta neheztelés nélkül a polgármester, aki egy hatcsoportos új bölcsőde építésében gondolkodik.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ-nek soha nem volt ennyire „tűzközelben” lévő minisztere, mint jelenleg Cseke Attila, így óhatatlanul felmerült az egyik legnagyobb, Kézdivásárhelyre tervezett beruházás finanszírozása is. „Annyi minisztertől kaptam már ígéretet támogatásra mióta polgármester vagyok, hogy felsorolni is időbe telne. Legutóbb a műjégpálya avatóünnepségén ígérte meg Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes – akkori fejlesztési miniszter – hogy igen, lesz Kézdivásárhelyen uszoda. Komolyan elbeszélgettünk Cseke miniszter úrral a témáról, én azt mondom, hogy most, vagy soha. Remélem, a mandátumom végéig megépülhet a létesítmény” – reménykedik az elöljáró, aki pozitívumnak tartja, hogy már február végén újabb egyeztetés lesz a városháza és a beruházás majdani kivitelezéséért felelős Nemzeti Beruházási Társasággal (CNI). Az összeg óriási, Kézdivásárhely kétévi költségvetéséről van szó, összehasonlításképpen: három, a városban lévő, európai szinten is ultramodernnek számító műjégpályát lehetne építeni a tervezett uszoda és élményfürdő költségeiből.

Kétségtelen, hogy óriási politikai lobbizásra van szükség, hogy uszoda épüljön a céhes városban, de az sem elhanyagolandó tény – amire Bokor Tibor is felhívta a tárcavezető figyelmét –, hogy megvalósulásával Kézdivásárhelyen nagy előrelépés történne, hiszen mondhatni nincs olyan település Romániában, ahol centralizáltan, egy helyen van klasszikus labdarúgópálya, műfüvespálya, sportcsarnok, műjégpálya és esetlegesen uszoda. Mindez alig pár perces séta távolságában.

A miniszter a megbeszélés végén Bokor Tibor polgármester, dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök társaságában megtekintette a kézdivásárhelyi tervezett uszoda alapját, és a látottak alapján arról biztosította az elöljárókat, hogy mindent megtesz, amit tud, hogy az építkezés finanszírozásban részesüljön.

Hozzászólások