Hirmondo

A bányára hiába várunk

A bányára hiába várunk

Február 22-én lakossági fórumot tartottak Baróton, melyen Tamás Sándor megyetanácselnök, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, valamint Benedek-Huszár János baróti polgármester többek között Barót fejlődési lehetőségeit is boncolgatták, és a helyi panaszokat is meghallgatták. Itt hangzott el a címben is idézett mondat, miszerint a barótiak hiába várnak a bányára, illúzió azt hinni, hogy az valaha megnyílhat.

Hirdetés
Hirdetés

Ehelyett inkább kisebb vállalkozások ösztönzésére kellene helyezni a hangsúlyt – hangoztatták a meghívottak –, azok jelenthetnének Barót számára egy kitörési lehetőséget. Benedek-Huszár polgármester ismételten aláhúzta a találkozón, hogy az önkormányzat közvetlenül nem munkahelyteremtő intézmény, ám abban egyetértett, hogy az infrastruktúra javításáért igenis felelős a polgármesteri hivatal, a jó infrastruktúra pedig vonzó környezetet teremt a befektetők számára, akik a maguk rendjén munkahelyeket létesíthetnek. Ez lenne a dolgok rendje.

Antal Árpád polgármester azt állapította meg, hogy Erdővidék jó úton halad a jó utak felé, Tamás Sándor pedig türelmet kért az erdővidékiektől. „Ne várják a sok hergelődés után, hogy egyik napról a másikra jobb legyen!” – véleményezett. Megemlítette, hogy a Hatodon át még idén meg fogják csinálni az utat, ha sűrűsödnek is a problémák, a tűkanyarokat pedig kiszélesítik. Megjegyezte viszont, hogy az útépítésen kívül a megye egyebet már nem tud tenni Barótért, „hogy a jó utak milyen fejlesztési lehetőségeket hozhatnak, az csakis önökön múlik, a jövőt önök döntik el” – mondta ezúttal is a helybélieknek.

Szóba került a találkozón az Alsórákosra vezető út esetleges modernizációja is, mellyel kapcsolatban Barót polgármestere elmondta, elsősorban be kell telekkönyvezni az utat, ennek a terepmunkája már el van végezve, aztán, ha a telekkönyvbe és a város közvagyonába bekerül, átadják azt a megyei tanácsnak, amely – Brassó megyével közösen akár – ezt is modernizálja majd mint megyei utat. Ilyenformán Kolozsvár, Marosvásárhely irányába is kinyitnánk Erdővidéket – mondták az elöljárók.

A baróti polgármester a közművesítés problémájáról is beszélt, elmondta, hogy Bibarcfalva főutcája, valamint a baróti Kossuth utca alsó része közművesítésére hitelt kell felvegyen a város, mivel az útfelületeket modernizálja a megye, addig viszont le kell fektetni a szükséges vezetékeket. „Bár a megye 2014-ben eltervezte az útfelújítást, és felszólította a polgármestereket a vezetékek mihamarabbi elhelyezésére, a közművesítés érdekében az elmúlt 6 évben semmi sem történt” – jegyezte meg.

Barót szomorú gazdasági helyzetére egy helyi vállalkozó világított rá: 1990-ben 5700 alkalmazott dolgozott a városban, ez a szám 2013-ra 1500 főre csökkent, most talán még ennél is kevesebben vannak. Simon Attila szerint a város gazdasági hanyatlásának egyik oka az, hogy a település messze esik az országos fő infrastruktúrától, de még a megyei főútvonalaktól is, emiatt nem jöttek ide vállalkozók. Ugyancsak ő mondta, hogy a baróti Petőfi utcában, ahol lakik, hat éve már „bokáig ér a sár”, az ember alig tud létezni, „de ugyanez a helyzet a baróti utcák 75 százalékával is” – említette. Szerinte meg kell oldani a parkolók hiánya jelentette gondot is, a város kinézetén pedig esztétikus városrendezéssel kellene változtatni, de sürgősen, addig hiába várjuk a fellendülést – mondta.

Neki szánt válaszában a polgármester kifejtette ezúttal is, hogy a baróti utcák helyzetének javulása a Saligny-programhoz benyújtott pályázattól függ: a támogatással nyolc baróti utcát modernizálnának, köztük a sokat emlegetett Petőfi utcát is.

Hozzászólások