A Világbank becslése szerint idén 4,3 százalékkal nő a román gazdaság
A Világbank szerdán közölt jelentésében azzal számol, hogy a román gazdaság idén 4,3 százalékkal növekedik a tavaly júniusban várt 4,5 százalékkal szemben.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Világbank szerdán közölt jelentésében azzal számol, hogy a román gazdaság idén 4,3 százalékkal növekedik a tavaly júniusban várt 4,5 százalékkal szemben.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) közzétette annak az öt ágazatnak a listáját, amelyek termékei esetében idéntől a cégek kötelesek elektronikus számlát kiállítani. Mint arról már múlt héten beszámoltunk, a magas adócsalási kockázatot jelentő áruk és szolgáltatások esetében az év közepétől kötelezővé teszik a cégek közötti elektronikus számlázást.
Az elszálló energiaárak, a járványhelyzet és a világpolitikai döntések hatásai mind nagy mértékben befolyásolják a hazai gazdaság idei alakulását, a vállalkozások működését és a háztartások pénzügyeit. Szakértők szerint mindezeket figyelembe véve, cselekvően kell kordában tartani a saját pénzügyeket, hogy ne romoljon az életszínvonalunk.
A nagyobb biztonságot kínáló fakultatív lakásbiztosítások növekedésének hatására emelkedett a kötelező biztosítások (PAD) száma is.
A múlt év harmadik negyedévében havi 5704 lej volt a romániai háztartások átlagos nominális jövedelme és 2256 lej az egy főre eső átlagos nominális jövedelme – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.
Tavaly novemberben 5,2 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet.
A környezetbarát autók (a 100%-ban elektromos autók és a plug-in hibridek), valamint a full hibridek száma 2021-ben megduplázódott Romániában, és piaci részesedésük elérte a 15,5%-ot, ami 2,2-szerese az előző évinek – derül ki a az Autógyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) csütörtökön közzétett adataiból.
A romániai turisták szilveszterkor 45 millió eurót költöttek a külföldi és 30 millió eurót a belföldi üdülésekre. A legnépszerűbb hazai úticéloknak a vidéki panziók és a Prahova-völgyi üdühelyek bizonyultak – derül ki a romániai utazási irodák országos szövetségének (ANAT) adataiból.
Az év elejétől számos adózási és pénzügyi jellegű szabályváltozás lépett érvénybe, amelyek mindennapjainkat befolyásolhatják: nőtt a minimálbér, a nyugdíj, a gyerekpénz, megszűnt az állam által támogatott kényszerszabadság, megadózzák a 4000 lejnél nagyobb nyugdíjakat, csökkent a tűzifa áfája, módosult a szponzorációt szabályzó törvény, adómentes ajándékot adhatnak alkalmazottaiknak a cégek, változott az adócsalás törvénye, és érkezik a cégek közti e-számlázás. Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb adó- és pénzügyi tudnivalókat az idei esztendőre.
Biztosított a normális ellátáshoz szükséges elektromos energia- és gázmennyiség – közölte kedden a kormány.
A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft., és három leányvállalata, miután hétfőn lezajlott a tavaly márciusban bejelentett tranzakció pénzügyi zárása – közölte a 4iG az MTI-vel.
Tavaly 4,07 százalékkal csökkent az új járművek értékesítése – közölte hétfőn a román autógyártók egyesülete.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter bízik benne, hogy 2022-ben sikerül átadni a forgalomnak a jelenleg építés alatt álló mintegy 80 km-nyi autópálya egy részét, illetve hogy idén nyárig bevezetik a sztrádaépítési munkálatok drónok segítségével történő nyomon követését.
A banki szolgáltatások hangsúlyos digitalizálása miatt egyre kevesebb az emberi munkaerőt foglalkoztató bankfiók, és több a multifunkcionális bankautomata, amely által az ügyfelek önkiszolgáló rendszerben intézik banki ügyeiket, vagy online platformokon bankolnak. Bár ez a folyamat látszólag hatékony, mégis vannak, akiket ez hátrányosan érint, mivel nehezebben férnek hozzá a banki szolgáltatásokhoz.
Egy ambiciózus terv szerint 2030-ig olyan szintre kell fejleszteni a romániai közúti infrastruktúrát, hogy minden állampolgár egy óra alatt elérjen egy gyorsforgalmi utat – ez az RMDSZ javaslatára került be a kormányprogramba, számolt be Benedek Zakariás.
Vásárlóerő: van hová fejlődni Mindannyian zsebünkön érezzük, de nemzetközi tanulmányból is kiderült, hogy egy romániai lakosnak lényegesen kevesebb a pénze, mint az európai országok tö...
Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi az Európai Bizottságtól (EB) érkező 14,94 milliárd eurós hitel felvételét. A kölcsönt az uniós helyreállítási alapból kapja Románia.
Egyszerűbbé és hatékonyabbá vált a cégek szponzoralapjának felhasználása miután a képviselőház tegnap döntő házként elsöprő többséggel, ellenszavazat nélkül elfogadta a Miklós Zoltán által kezdeményezett törvényt. A háromszéki RMDSZ-es képviselő lapunk érdeklődésére elmondta: az általa kidolgozott törvény biztosítja, hogy – hasonlóan a magánszemélyekhez – a cégek egy formanyomtatvány által átirányíthatják a civil szervezetek részére az előző évben befizetett adójuk egy részét.
Az áram ára tízszeresére nőtt, a szolgáltatók is hatalmas veszteségeket könyvelnek el, a Versenytanács fokozottan figyel majd arra, hogy tavasszal, amikor lejár az energiaárak befagyasztása, ne a lakossággal fizettessék meg a veszteségeket, mutatott rá Gyerkó László.
Tizenkét éve támogatja célkitűzéseik megvalósításában az új generációs üzletembereket a Junior Business Club egyesület (JBC). Karácsony Zsolt a JBC elnöke úgy értékelte, a 2021 a megpróbáltatások éve volt, a változó járványügyi helyzetek, az instabil gazdasági és politikai állapot, valamint a nyersanyag- és az energiaárak növekedése komoly kihívások elé állította a fiatal cégvezetőket.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) elkezdte kifizetni a gazdáknak a harmadik negyedévre járó gázolaj-támogatást.
Elfogadta hétfőn a román kormány a jövő évi állami költségvetés-tervezetet, amely 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel, 5,84 államháztartási hiánnyal és 6,5 százalékos inflációval számol.
216,473 milliárd lejes bevétellel, 493,215 milliárd lejes kötelezettségvállalási előirányzattal és 301,758 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol 85,285 milliárd lejes hiány mellett a 2022-es állami költségvetés tervezete, amelyet vasárnap bocsátottak közvitára a pénzügyminisztérium honlapján.
Szinte teljes mértékű energetikai függetlenséget biztosíthat Romániának a Fekete-tenger alatt levő, Neptun Deep elnevezésű gázmező kitermelése – jelentette ki Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta – nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese szerdán.
Tavaly a külföldön élő román vendégmunkások voltak a „legnagyobb befektetők” Romániában a hazautalt pénzek révén, miután az összeg az elmúlt tíz évben először haladta meg a Romániába áramló külföldi közvetlen tőkeberuházások értékét – adta hírül szerdán a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
A román kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint Romániának abba kell hagynia a külföldre távozott munkaerő „siratását”, ehelyett inkább az az Ázsiából érkező szakképzett munkaerő felé kell fordulnia.
Az adóhatóság ellenőrei már elkezdték ellenőrizni a cégeket, hogy eleget tettek-e kötelezettségüknek, és csatlakoztatták pénztárgépeiket az ANAF informatikai rendszeréhez.
Miközben a magánszemélyeknek semmi tennivalójuk nincs, idén november és jövő év márciusa között a szolgáltatójuk automatikusan beleszámítja az állami támogatást a számlájuk értékébe, a vállalkozások csak akkor kaphatnak állam által kompenzált, tehát kisebb értékű számlát, ha ezt kérik, hívja fel a figyelmet Debreczeni László.
Egyelőre nem oltják ki a tüzet a fás kályhákban, vagyis nem kell aggódnia annak a 3,5 millió hazai családnak, akik fával vagy biomasszával melegítik otthonukat. 2023-ig nem tiltják be a tűzifa- és biomassza-használatot, hanem addig egy tanulmányt készítenek arról, miként lehet a későbbiekben csökkenteni a fosszilis energiahordozók használatát, milyen alternatívákat biztosítanak a fával fűtők számára.
Nem lesz egyforma a nyugdíjpótlék A korábbi ígéretek ellenére a hazai kisnyugdíjasok januárban mégsem kapnak egységesen 1200 lejes pótlékot. A kormánykoalíció döntése értelmében az 160...
Az energia árának maximálása megszüntette a piaci versenyt, aminek a következményei a Versenytanács látókörébe kerülhetnek – jelentette ki az utóbbi intézmény által kedden szervezett bukaresti rendezvényen Nagy-Bege Zoltán.
A Közúti Infrastruktúráért Felelős Országos Társaság (CNAIR) jóváhagyta az A13-as (Brassó-Bákó) autópálya több szempontú útvonalelemzésének (MCA2) utolsó szakaszát. Az 1-es számú útvonalváltozat kapta a legtöbb pontot, így azt választották az autópálya építésére.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adatai szerint az októberi 7,9 százalékról novemberben 7,8 százalékra csökkent az éves infláció. A nem élelmiszer jellegű termékek 10,49 százalékkal, az élelmiszerek 6,10 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 4,09 százalékkal nőtt.
A hatóságok arra készülnek, hogy a jövő évben állami támogatást biztosítanak a gazdáknak műtrágyavásárlásra, miután a talaj tápanyagtartalmát növelő termék a nemzetközi piacokon, így Romániában is jelentősen megdrágult.
Drágulni fog január 1-jétől a benzin és a gázolaj a jövedéki adók emelése miatt. Az autósok körülbelül hét banival fizetnek majd többet az üzemanyagok literéért.
Megkérdőjelezett adó A kormánypártok nem értenek egyet az RMDSZ által szorgalmazott szolidaritási adó bevezetéséről. A kormányülésen tárgyalták az évi 100 millió eurónál nagyobb forgal...
Ezekben a napokban akár négyszeresére emelt árakról tájékoztatják fogyasztóikat a villanyáram-szolgáltatók. Az új villanyáram-díjszabások januártól lépnek életbe, de ezzel párhuzamosan érvényes az energiaárak befagyasztásáról és kompenzálásáról szóló törvény.
Két éve van életben a „gROwth – Junior Centenar” program, amely csábító hozamot ígér, és mégis kevesen élnek vele. Ennek lényege, hogy a szülők gyerekeik nevére évente elhelyeznek egy államkincstári gyűjtőszámlára minimum 1200 lejt, és ehhez az állam évente hozzátesz 600 lejt, illetve a betett pénzre még évi 3 százalékos kamatot is számolnak.
A romániai bérek továbbra is jelentősen elmaradnak az európai uniós átlagkeresetektől, de a lemaradás mértéke számottevően csökkent az elmúlt tizenhárom évben – közölte kedden az Erdélystat.ro portál.
A romániai vállalatok 77 százaléka jutalmazza év végén valamilyen formában az alkalmazottait – derül ki az eJobs állásközvetítő portál kedden közzétett felméréséből.
A gigakalória áfájának csökkentését fogjuk javasolni a tél idejére, hogy az emberek számlái a lehető legelviselhetőbbek legyenek – nyilatkozta hétfőn este, a koalíció ülése után Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ideiglenesen leállította a termelést a legnagyobb hazai műtrágyaüzem, a marosvásárhelyi Azomureş a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt – tájékoztatott hétfőn a vállalat.
Szeptemberhez képest nem változott, 5,3 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta októberben Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) november 27-től kérvényezniük kell az energiadrágulás kompenzálását, ha ezt nem teszik meg, nem kapják meg a támogatást – közölte szombaton a Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter.
A Román Nemzeti Bank (BNR) december 1-jétől forgalomba hozza a 20 lejes címletű bankjegyet. Ez az első román bankó, amelyen egy női személyiség, Ecaterina Teodoroiu szerepel.
Nem fog akadozni a tél folyamán a földgázellátás – jelentette ki szerdán az energiaügyi miniszteri tisztségre jelölt Virgil Popescu.
Az idei év végéig akár 20 százalékkal is megdrágulhat a sertéshús az ágazatban tevékenykedő vállalkozók szerint. Az ok: a tomboló sertéspestis mellett az állattartással járó kiadások drasztikus megemelkedése.
Egyre profibbak a banki adatokra pályázó csalók, akiknek célja az ügyfelek bankszámla- és bankkártya-adatainak és azonosítóinak megszerzése, s így pénzük ellopása. Alapszabály, hogy a bankok sohasem kérik el telefonon vagy elektronikus levélben ügyfeleik azonosítóit, mivel már rendelkeznek ezekkel, tehát ne nyissák meg és utasítsák el az ilyen jellegű leveleket és telefonhívásokat!
Romániában az elmúlt két hónapban 31 ezer háztartás maradt földgáz-szolgáltató nélkül, mivel az a kereskedő, akivel szerződésük volt, kivonult a piacról. Egyrészt a földgáz nagybani piacán bekövetkezett árrobbanás, másrészt a Romániában befagyasztott gázárak miatt példátlan helyzet alakult ki: egyre több kisebb szolgáltató mond le az engedélyéről, és vonul ki a piacról.