Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Öt ágazatban kötelező az e-számlázás

Öt ágazatban kötelező az e-számlázás Gazdaság

Az Országos Adóhatóság (ANAF) közzétette annak az öt ágazatnak a listáját, amelyek termékei esetében idéntől a cégek kötelesek elektronikus számlát kiállítani. Mint arról már múlt héten beszámoltunk, a magas adócsalási kockázatot jelentő áruk és szolgáltatások esetében az év közepétől kötelezővé teszik a cégek közötti elektronikus számlázást.

Hirdetés
Hirdetés

A rendszer úgy működik, hogy a cégek az e-számlákat az adóhatóság „RO e-factura” rendszerén keresztül állítják ki, így arról azonnal értesül az ANAF is, így ez jó eszköznek tűnik az adócsalás visszaszorítására. Az érintett vállalkozásoknak regisztrálniuk kell a RO e-factura rendszerbe, és eladóként akkor is elektronikusan kell számlázzanak, ha a cég, melynek a számlát kiállítják, még nem regisztrált.

A zöldség és gyümölcs, az ásványvíz, a szeszes italok, az új építkezések, a homok és kavics, illetve a készruha és lábbeli esetében idén június végéig opcionálisan használható a „RO e-factura” számlázási rendszer, majd július 1-jétől kötelezővé válik. Eszerint a cégek, amelyek a fenti termékeket forgalmazzák kötelesek lesznek e-számlát kiállítani, így minden számláról azonnal tudomást szerez az adóhatóság. A rendszer bevezetését azzal indokolják, hogy ezeknél a termékeknél gyakran előfordul, hogy a számlák nem jelennek meg az értékesítési lánc minden szereplőjének a könyvelésében, emiatt alacsony az adóbevétel. Például a romlandó termékek, a nagy kereslet és a sajátos forgalmazási módok miatt ezekben az ágazatokban gyakori a készpénzhasználat, és nehézkes a visszakövetés, ami elősegíti az adócsalást, érvel az adóhatóság.

Debreczeni János sepsiszentgyörgyi adószakértő az adócsalás visszaszorításában hasznos eszköznek tartja az e-számlázás bevezetését. Magyarázata szerint, ha egy számla az adóhatóság rendszerén fut át, akkor azonnal követni tudja, hogy a cég mikor fizeti be a vonatkozó áfát. Jelenleg az érintett ágazatokban ugyanis előfordul, hogy az eladó cég kiállít egy számlát, amit utólag egyszerűen eltépnek és kiállítanak egy másikat, vagy ugyanazzal a számlával több szállítmányt is útnak indítanak.

A sepsiszentgyörgyi adószakértő példaként mondta el, hogy a zöldség és gyümölcs esetében úgy valósul meg az adócsalás, hogy a nagyvárosok piacain korán reggel megérkezik egy szállítmány, amit számla nélkül szétosztanak a kiskereskedők között, és a beszállító cég azonnal el is tűnik a helyszínről. Az ásványvíz, illetve a homok és kavics esetében pedig nagy az adócsalás kockázata, mert nehéz követni, hogy mekkora mennyiséget termeltek ki, abból mennyit értékesítettek és mennyi jelenik meg a végtermékben.

Debreczeni János szerint nehezebb lesz adót csalni, ha a számla valós időben megjelenik az adóhatóság rendszerében, hiszen azt ugyan lehet még stornózni, de ezt már alaposan meg kell indokolni. Ha az adóhatóság valós időben rálát a cégek közti pénzmozgásokra, pontosabban meg tudja becsülni az állami költségvetés várható bevételeit is. Az e-számlázás egyszerűsíti az adóhatósági ellenőrzés folyamatát, illetve a rendszerbe beérkező adatok segítenek a gazdaság átvilágításában is. A RO e-factura rendszert csatlakoztatják a többi EU-s tagország hasonló rendszeréhez, így a többi országból származó cégek egyszerűen részt vehetnek a különböző közbeszerzéseken is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük