Aggódik az Európa Tanács
Az Európa Tanács (ET) aggodalmát fejezi ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt – közölték az intézmény korrupcióellenes szakértői.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az Európa Tanács (ET) aggodalmát fejezi ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt – közölték az intézmény korrupcióellenes szakértői.
MŰVÉSZ MOZI Péntek 15.30 Három óriásplakát Ebbing határában (am.–an. dráma, 115 p. ); 16.00 Maja, a méhecske – A mézcsata (ném.–au. családi animációs, m. sz., 83 p.); 17.45 Az igazi cs...
Amint beszámoltunk, a háromévente megrendezésre kerülő REFLEX Fesztivál negyedik kiadása májusban esedékes Sepsiszentgyörgyön, és jó hír, hogy itt lesz Farruquito, a flamenco táncok őshazájának legkiemelkedőbb képviselője is.
A képen látható személygépkocsit vezetheti haza az az olvasónk, aki május 31-ig legalább 1 hónapra megrendeli lapunkat. Érdemes viszont hosszabb időre előfizetni, mert ahány hónapra szól az előfizetése május 1-jétől, sorsoláskor neve annyiszor kerül be a számítógépes adatbázisba – azaz ha év végéig rendeli meg a lapot, nyolcszoros esélye van a személygépkocsi megnyerésére!
A Tipe Tupa Egyesület meghirdeti a Holnemvolt elnevezésű meseíró– és rajzpályázatát. Az idei év témája: Mátyás király.
Közeleg a kisdiákok vizsgája. Az Oktatási Minisztérium idén májusban méri fel a második, negyedik és hatodik osztályosok tudását. A tételek országos szinten egységesek.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium adott otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos fordulójának április 5-7. között. Háromszéket 14 általános– és középiskolás diák képviselte, közülük öten jutottak tovább az április 19-22. között Székelyudvarhelyen zajló Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyre.
Már sok éve a tavaszi vakáció a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak és tanárainak nem a pihenéssel asszociálható, ugyanis a művészeti oktatásban részesülő diákoknak ilyenkor szervezik meg az országos művészeti tantárgyversenyeket, olimpiászokat az ország különböző pontjain. A legkiválóbb és legtehetségesebb gyerekek és azok felkészítő tanárainak munkája mérettetik meg.
Háromszor égett 24 óra alatt Kedden háromszor is tűzoltóknak kellett közbelépniük a megye területén, mert tarló- és aljnövényzet kapott lángra, olvastuk közleményükben. A déli órákban ...
Tegnap a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki a magyar állam Szabó Katit, a zágoni tornászcsillagot a párizsi nagykövetségen megtartott ünnepségen, amelyen Tamás Sándor megyetanácselnök is részt vett.
MŰVÉSZ MOZI Csütörtök 16.00 Nyúl Péter (au.–am.–an. családi animációs, 95 p.); 16.00 Az igazi csoda (am. családi, m. sz., 113 p.); 18.00 Paula (ném. életrajzi, 123 p.); 18.15 Én, Tonya...
Sorozatunk előző írásaiban bemutatott háromszéki fürdőhelyeink (Bálványos, Előpatak, Kovászna, Málnásfürdő) mellett a főleg ásványvízéről ismert Bibarcfalvát csak mint Barót és környékének gyógykezelő helységét tartjuk nyilván. Üdülőtelepe nincs, villák, nyaralók nem épültek a helységben, s hogy mégis a múlt század eleji fürdőhelyek közé soroljuk, annak magyarázata főként nagyszámú ásványvíz-forrásainak jelenléte, melyek vizeinek nemcsak fogyasztásra szánt kitermelését, hanem gyógyhatásának kiaknázására is sarkallta a helyi vállalkozó szellemű embereket.
Felakasztott alelnök Felakasztva találták tegnap reggel Alin Cucuit, Fehér Megye Tanácsának alelnökét. Az ügyészségi források szerint a holttestre közeli ismerősei bukkantak rá egy gyu...
Az RMDSZ tegnap iktatta az Országos Lakosság-nyilvántartási Igazgatóságnál a Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezés romániai aláírásait. Kelemen Hunor szövetségi elnök, a polgári kezdeményező bizottság helyettes képviselője bizakodó.
Elvetette a bukaresti képviselőház tegnap a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő egyéni törvénykezdeményezésként iktatott a képviselőházban.
A diákokban a pályaválasztás során számtalan kérdés merülhet és merül is fel, mivel nincs rálátásuk bizonyos szakmákra, és emiatt tanácstalanok lehetnek a továbbtanulással kapcsolatban. A Kézdivásárhelyi Rotary Club a Biztos légy a (szakma-)választásban! elnevezésű kezdeményezéssel ebben igyekszik segíteni a középiskolásoknak immár harmadik éve, a különböző munkahelyek, szakmák bemutatásával.
MŰVÉSZ MOZI Szerda 16.00 A Viszkis (magyar akció, 126 p.); 16.15 Nyúl Péter (au.–am.–an. családi animációs, 95 p.); 18.00 Mária Magdolna (an. dráma, 120 p.); 18.15 Én, Tonya (am. feket...
Bizonyára nem véletlen, hogy közvetlenül az ország euro-atlanti integrációja előtti pillanatokban került sor a román korrupcióellenes ügyészség megalapítására. A 2000-es évektől kezdődően a NATO, majd az Európai Unió szervezeti kötelékébe történő integrálódás új helyzet és feladat elé állította a ’90-es évek vadnyugati állapotaiból még mindig meglehetősen sok elemet őrző, ilyen értelemben „kiváltságos” román politikai világot.
ATP- döntő Miamiban. Isner–Zverev. Isner nem német, hanem amerikai, Zverev viszont német, nem orosz. (7 óra 35 perc: C. Ronaldo Swarowski-kristályos fésűjével egy rakoncátlan hajszálat...
Két férfi halt meg Csíkban A Székelyhon szerint két férfit találtak holtan a csíkszeredai hajléktalanszállón. A hírportál úgy tudja, szombatra virradóan veszítették életüket, és a szoc...
Az RMDSZ tegnap közleményben adott megrendülésének hangot annak kapcsán, hogy április 9-én, 74 éves korában elhunyt Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő, a román művelődési mi...
Románia áll a legrosszabbul a halállal végződő közúti balesetek vonatkozásában az Európai Unióban, ha az lakosság számára vetítjük a statisztikát – áll az Európai Bizottság (EB) jelentésében. A legjobban a svédek és a britek állnak.
A román, osztrák és szlovén hatóságok együttműködése nyomán bűnszövetkezetbe tömörült, határrendészeket megvesztegető embercsempészeket vettek őrizetbe Romániában. Ezt tegnap erősítette meg a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Mentőautó balesetezett Tegnap reggel háromnegyed nyolc körül a Kovászna Megyei Mentőszolgálat egyik sürgősségi mentőautója közúti balesetbe keveredett. Mint az a mentőszolgálat tá...
Jó hír: megtörtént a tavaszi napéjegyenlőség március 20-án Gyergyószentmiklóson is. Hozott nekünk térdig érő havat, jeget és esőt. De mára már borítsa a feledés jótékony fátyla mindezt, mondjuk nagyvonalúan, ha már forró napsugarak égetik hátunkat eme sorok képernyőre vetése közben.
Az Egyszülős Családok Világnapján, március 21-én a Vigadó Művelődési Ház Galériája szolgált színhelyül a nemrég létesült Csodafőnix Egyesület rendezvényének.
Üzenet Gyurcsánynak Tamás Sándor megyetanácselnök Facebook-oldalán szólt vissza Gyurcsány Ferencnek tegnap: „A DK hosszú ideje rajtam köszörüli a nyelvét, hergelve a magyarországiakat ...
Április 5–7. között Kézdivásárhelyen szervezték meg a Protestáns Felekezetek Országos Tantárgyversenyét, aminek a Református Kollégium adott otthont. Tizenhárom megyéből összesen 122 diák érkezett a vetélkedőre, megyénket tizennyolcan képviselték. Háromszék diákjai kiváló eredményeket értek el, három első helyezettünk van.
Kelemen is gratulált Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez. Az RMDSZ ezen alkalomból kibocsátott közlem...
A pékeket tömörítő ROMPAN szakmai szövetség elnöke, Aurel Popescu szerint mintegy nyolcezer ember hiányzik a munkaerő-piacról, haldoklik ez a terület. Az ok: a fiatalok inkább a számítógépes munkák irányába húznak, nem vonzó péknek lenni.
Tegnap volt épp 44 éve, hogy felavatták az egyik legismertebb stadiont Romániában, amit akkor Steauának kereszteltek. A köznyelvbe Ghencea-ként beépülő létesítmény pár hónap múlva a múlté lesz: lebontják, a helyébe egy új, ultramodern stadiont építenek.
Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese csípős véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a titkosszolgálatok működését felügyelő parlamenti bizottság meghallgatta Florian Coldeát, a SRI volt igazgató-helyettesét. A SRI kötelékeiből menesztett Dragomir az árulók védelmezőjének nevezi Coldeát, és világossá teszi, képes felfedni a Temes és Kovászna megyei terrorista vádak hátterét. Ami sejthető volt: a SRI ügyet gyártott.
Május 10-ig tart Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. A pályázat meghirdetője az ...
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 Maja, a méhecske – A mézcsata (ném.– au. családi animációs film, m. sz., 83 p.); 18.00 A Viszkis (magyar akciófilm, 126 p.); 18.15 Paula (ném. életrajzi film, 123...
Hétvégén lapunk jóvoltából Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely vendége volt Sebestyén Márta előadóművész, népdalénekes, számos magyarországi és nemzetközi kitüntetés és elismerés, köztük a Kossuth- és Liszt Ferencz-díj birtokosa. Két teltházas koncertet adott.
Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese csípős véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a titkosszolgálatok működését felügyelő parlamenti bizottság meghallgatta Florian Coldeát, a SRI volt igazgató-helyettesét. A SRI kötelékeiből menesztett Dragomir az árulók védelmezőjének nevezi Coldeát, és világossá teszi, képes felfedni a Temes és Kovászna megyei terrorista vádak hátterét.
Május 10-ig tart Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. A pályázat meghirdetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága. A betegek idén nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a www.evpraxisa.hu portál ajánló oldalára (http://www.evpraxisa.hu/ajanl) hiszen ez a pályázat a közösségre, a betegre bízza annak eldöntését, hogy kiben hisz, kit tart a legjobbnak.
A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete arra hívja fel a közvélemény figyelmét, hogy az önkormányzati tulajdonban levő, a Szemerja városrész mellett elterülő Pacén – már két napja – a lakosság felháborodását kiváltó erdőirtás zajlik.
Hamarosan a plénum elé kerül Kulcsár-Terza József, az RMDSZ Kovászna megyei képviselője, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke szerint egyelőre még nem tudni biztosan, mikor kerül a ...
Nem mai hír, és sajnos Romániában nem is meglepő, de a történet ugyanannyira nevetséges, mint amennyire felháborító és aggasztó. A Székely Hírmondó is megírt az esetet, miszerint a cse...
Tragikus baleset A Beszterce folyóba esett csütörtök hajnalban egy munkásokat szállító furgon Karácsonkő közelében. Az áruszállításra gyártott és személyszállítására törvénytelenül áta...
Az euróra való áttérést előkészítő országos bizottság április 12-én tartja első ülését. A testület napirendjén az európai egységes fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges konvergencia-feltételek kielemzése szerepel, írja az Agerpres.
A képviselőház közzétette a választott közméltóságok és a szerződéses, illetve szolgáltató személyzet márciusi béreit, írja az Agerpres.
Az Európa Tanács jelentést tett közzé csütörtökön, amelyben elismerte, hogy Románia a területén élő legtöbb kisebbség számára messzemenően biztosítja anyanyelvük használatát a kulturális tevékenységek esetében, mindazonáltal arra szólított fel, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát szélesíteni kellene a bírósági és a gazdasági életben, írja az MTI.
Nagykedden, március 27-én tartotta az Antanténusz Egyesület a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban Jeles Napok programsorozatának Húsvéti játszóházát. Mintegy 50 személy, többnyire kisg...
A Nicolae Colan Általános Iskola diákjai és tanárai március 26–30. között „másként jártak” iskolába. A gyerekek, szülők és tanárok által benyújtott ajánlatok és kérelmek alapján összeállított rendhagyó órarend számos lehetőséget kínált arra, hogy mindenki jól érezze magát.
A napokban több száz diák bizonyítja tudását a Kovászna megyében sorra kerülő három országos tantárgyversenyen: a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban a magyarságtörténelem, a Székely Mikó Kollégiumban a román nyelv és irodalom, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumban pedig a vallás olimpia zajlik.
A sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola a március 26–29. közötti időszakban tartotta az Iskola másként hetet. Mit jelent számunkra ez a hét? Jól átgondolt szervezést, előkészítést, hogy a gyerekek számára igazából hatékonyan legyen más az iskolai tevékenység.
MŰVÉSZ MOZI * Ma: 16.00 Maja, a méhecske – A mézcsata (ném.–au. animációs film, m. sz., 83 p.); 16.15 Nyúl Péter (au.–am.–an. animációs film, 95 p.); 17.45 Az igazi csoda (am. családi ...
Szerda este a Vigadó dísztermében mutatták be Sántha Attila Bühnagy székely szótár című könyvét, amely több mint 5200 tájnyelvi kifejezést tartalmaz. A fotókkal bőségesen illusztrált kiadvány az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg.