Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iskola másként a Colanban

Iskola másként a Colanban Cseperedő

A Nicolae Colan Általános Iskola diákjai és tanárai március 26–30. között „másként jártak” iskolába. A gyerekek, szülők és tanárok által benyújtott ajánlatok és kérelmek alapján összeállított rendhagyó órarend számos lehetőséget kínált arra, hogy mindenki jól érezze magát.

Sok kirándulást valósítottunk meg: volt, aki Bukarestbe látogatott el, több osztály is Csíkszeredát vette célba, ahol a múzeumbeli Weöres-kiállítás nagy sikert aratott, illetve a Sapientia-egyetem labortevékenységei is felkeltették a nagyobb diákok érdeklődését. Nagyhét lévén nem maradhatott el a tojásírás sem – különböző helyszíneken (Tanulók Palotája, Míves Ház, angyalosi református egyház) sajátították el diákjaink az ősi motívumokat és technikákat. Helyi vállalatok / gyárak meglátogatása is érdekes színfoltja volt ennek a pár napnak: a Diószegi Pékség, illetve az ugráló légvárakat gyártó cég székhelyein maradandó élményben részesültek az odalátogató osztályok.

Nemcsak iskolán kívüli tevékenységeken vettek részt a diákok, hiszen a kínálatból nem maradt ki a filmnézés, a kézműveskedés, az érdekes kísérletek és az interaktív játék sem, sőt sportnapot is tartottunk, amelynek keretében mindenki kedvére mozoghatott, ugyanis osztályok közötti focimeccsek, kosárlabdázás, bicikliverseny, kötélhúzás is volt.

Szonda Kinga tanár

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük