Mindennapi kenyerünk
Madárkatermetű nagymamám soha nem szegte meg a kenyeret, amíg nem áldotta meg a kereszt jelével, és lehajolt a legapróbb morzsáért is, mert „Fiam, a legnagyobb bűn eltaposni!”. M...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Madárkatermetű nagymamám soha nem szegte meg a kenyeret, amíg nem áldotta meg a kereszt jelével, és lehajolt a legapróbb morzsáért is, mert „Fiam, a legnagyobb bűn eltaposni!”. M...
Két személy sérült Kedden, szeptember 4-én két közlekedési baleset is történt a megyében. Egyik azért következett be, mert az autóvezető nem tartotta be a követési távolságot egy bicik...
Az utolsó egy hét alatt négyszer tette tiszteletét a medve Sepsibodokon. Útját egy széttépett juh, szétvert kaptárok és egy szétkergetett borjúcsorda „jelzi”. A Talamér nevű helyen aláírásgyűjtésbe kezdtek az emberek, tiltakozásul a tarthatatlan helyzet miatt.
Jó szokásához híven több mint kétezer iskolatáskát adott át a megyei tanács az iskolaigazgatóknak. Az előkészítő osztályosoknak szánt csomag a névcédulával ellátott táskán kívül, grafit és színes ceruzákat, tolltartót, szendvicses dobozt és üzenőfüzetet is tartalmaz.
A tanévkezdést követően jelentősen megnő a beteg gyerekek száma, leginkább a felső légúti megbetegedések terjednek, a legtöbb szülő azonban rosszul kezeli ezeket a helyzeteket. Az orvosok figyelmeztetnek: az antibiotikumok alkalmazása néha többet árt, mint használ, a védőoltások beadása viszont fontos.
Érdekes „kollaterális hatása” van az afrikai sertéspestisvírus terjedésének. A székelynek eszébe jutott, hogy nem ártana betartani a törvényt. Ha ugyanis betör a megyébe a pestis, amir...
Vasárnap, szeptember 2-án bezárt a szentgyörgyi városi strand. Működtetőit arról faggattuk, milyenre sikerült a strandidény – bár az esős nyár miatt ez nem igazán volt kérdés –, milyen tanulságokkal szolgált, mit terveznek jövőre változtatni, illetve mi történik a két strandszezon között.
Tegnap egy Tulcea megyei „kereskedőt” kaptak rajta, amint állatszállító járművével átlépte a megyehatárt. Az illetőt megbírságoltak, furgonját pedig rendőri felügyelettel a fertőtlenítőközpontba vitték – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
Nem árusíthatják az Európai Unióban, így Romániában sem szombattól a 60 éve forgalomba helyezett hagyományos villanyégőket. Ezeket az Európai Bizottság közel tízéves döntése értelmében vonták ki forgalomból szeptember 1-től.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.15 Alfa (am. akció–kalandfilm, dráma, 96 p.); 16.15 Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (am. zenés vígjáték, m. sz., 113 p.); 18.15 Meg – Az őscápa (am. horror–akciófilm); ...
Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg augusztus végén a zabolai Csipkésben tizenhét, Budapestről, Nagykárolyból, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából és Háromszékről érkezett résztvevővel a csoportvezetők és pedagógusok drámatáborát.
Idén is Árkos, az Európai Tanulmányok Központban tartja 17. táborát az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), ahol az Erdélyi történetek címmel meghirdetett konferencia mellett tavalyhoz hasonlóan ismét lesz líra- és prózaszeminárium is.
Az olaszteleki falutalálkozó keretében szombaton este dr. Pásztori Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár a 450 éves tordai vallásbéke üzenetéről tartott előadást.
Tízen meghaltak, több százan megsérültek, egymillióan maradtak áram nélkül, miután az utóbbi negyed század legerősebb tájfunja söpört végig Japánon. A gyárakban felfüggesztették a term...
Erdély legnagyobb digitális fóruma innovatív ötletekkel, a digitális tér aktuális trendjeivel és megújult névvel tér vissza ezúttal Székelyudvarhelyre október 18-19. között az IT Plus ...
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 Norm, az északi 2. (animáció, vígjáték, 91 p.); 16.15 Jönnek a kacsák (am.–kín. animációs film, m. sz., 91 p.); 17.45 A hűséges (belg.–fr.–holl. romantikus dráma,...
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) LEGIT kampányát ismertette Balogh Virág, a szervezet képzőcsapatának tagja az Őszi Sokadalom ifjúsági terén. A beszélgetésen, amelyet Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke moderált, szó esett a tanügy jelenlegi és tíz évvel korábbi helyzetéről, illetve a jó tanár–diák viszony fontosságáról is.
A sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület szervezésében szeptember 2 óta zajló Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál egyik fontos mozzanataként Szegedi Katalin hétfőn bemutatta az általa illusztrált, Holle anyó birodalma című könyvet. A szakma leghíresebb magyarországi képviselőjével ez alkalomból Szabó M. Enikő, a fesztivál ötletgazdája beszélgetett a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Salamon Ferenc ex libris gyűjteményébe nyerhetett résnyi betekintést az a pár tucat érdeklődő, aki részt a szeptember 1–9. között zajló I. IKA Alkotótábor égisze alatt a csernátoni Sylvester Lajos Könyvtár pincegalériájában tető alá hozott kiállítás hétfő esti megnyitóján. A tárlatot maga a gyűjtő mutatta be sajátosan lehengerlő stílusában.
A spanyol példa nem ragadós A spanyol tervekkel ellentétben nem lesznek külföldi mérkőzések a német labdarúgó Bundesligában. „Sosem rendezünk bajnoki mérkőzést Németországon kívül” – s...
Vadonatúj mezekben kezdi meg a szereplést a Nemzetek Ligájában a magyar labdarúgó-válogatott, amely az új szövetségi kapitány, Marco Rossi vezetésével szombaton Finnország, kedden Görögország ellen lép pályára a felkészülési mérkőzéseket helyettesítő sorozatban.
A Jászvásári Poli Concordia felett aratott hétfő esti kategorikus győzelmével ért véget az I. ligás labdarúgó-bajnokság 7. fordulója, amelyben a Sepsi OSK is begyűjtötte a hazai környezetben kötelező három pontot. Legközelebb szeptember 14-én lépnek pályára a piros-fehérek.
Mindig is utáltam a szögeket, náluk még jobban a szögfüggvényeket. Az, hogy cosinus 60 fok ½-del egyenlő, annyira végleges, megváltoztathatatlan, hogy a szabad szellem hajlandó tőle de...
A kormány úgy döntött, hogy elfogadja a költségvetési kiigazításról szóló tervezetet – jelentette be tegnap a miniszterelnök. Az államelnök reagált az ügyben.
Nyereséges a paradicsomtermesztés Télen, a háromszéki piacokon várhatóan gazdag lesz a kínálat a helyben termesztett paradicsomból. Sikeresnek bizonyult a Mezőgazdasági Minisztérium ál...
Az idei szeszélyes időjárás – a tavaszi szárazság és a hosszas nyári esőzések – ellenére jónak ígérkeznek a termésátlagok, véli Könczei Csaba.
A Romániai Munkáltatók Szövetsége (UNPR) megreformálná a garantált bérminimum rendszerét. A hétvégi országos konferenciáján a hazai munkaadókat tömörítő szervezet több ajánlást is megfogalmazott a kormány számára, amelyet bemutattak a jelen levő Eugen Teodorovici pénzügyminiszternek és Dantes Bratunak, a Munkafelügyelőség országos vezetőjének.
Toader holnap dönt Csütörtökön 13 órakor jelenti be, kit javasol az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) élére – közölte Tudorel Toader igazságügyi miniszter tegnap. Toader a közö...
A romániai kisebbségek tiltakozását váltotta ki Darius Vâlcov, a miniszterelnök gazdasági ügyekben érintett tanácsadója, aki az egyik közösségi portálon egy kisfilmet tett közzé, amely náci szervezetként mutatta be a Romániai Német Demokrata Fórumot (FDGR), és Hitler-bajusszal mutatta Klaus Johannis román elnököt, a fórum korábbi elnökét, írja az MTI.
Már több mint 140 ezer sertést elpusztítottak a hatóságok az afrikai sertéspestis miatt, írja az MTI.