Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vâlcov felelőtlen gesztusa

Vâlcov felelőtlen gesztusa Románia

A romániai kisebbségek tiltakozását váltotta ki Darius Vâlcov, a miniszterelnök gazdasági ügyekben érintett tanácsadója, aki az egyik közösségi portálon egy kisfilmet tett közzé, amely náci szervezetként mutatta be a Romániai Német Demokrata Fórumot (FDGR), és Hitler-bajusszal mutatta Klaus Johannis román elnököt, a fórum korábbi elnökét, írja az MTI.

Darius Vâlcov vasárnap posztolta közösségi oldalán a kisfilmet, majd a kedvezőtlen reakciókat látva törölte azt. A Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) tegnap nyomatékosan kérte Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy határolódjon el és váljon meg tanácsadójától. A romániai németek érdekvédelmi szervezete azt sérelmezte, hogy a Vâlcov által közölt kisfilm a horogkereszt jele alatt közölte, hogy a Romániai Német Demokrata Fórum azonos a Romániai Német Népcsoport egykori náci szervezettel. A FDRG kijelentette, hogy a román alkotmánynak és törvényeknek megfelelően jegyezték be, alapszabályát a román bíróság jóváhagyta, így tehát a romániai német közösség legitim képviselője.

A PSD egyes politikusainak a támadásaira hivatkozva a romániai németek szervezete közölte: fenntartja a jogot arra, hogy a romániai és németországi igazságszolgáltatáshoz és más szervezetekhez forduljon. A FDRG a Románia és Németország között 1992-ben kötött szerződésre hivatkozott, „mely a két fél közös felelősségének tekinti a romániai német kisebbség jogainak védelmét, önazonosságának a megőrzését”. Hasonló tiltakozó levelet küldött a miniszterelnöknek a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja is, Darius Vâlcov azonnali felmentését követelve. Aggodalmának adott hangot Vâlcov üzenete miatt a romániai holokauszt kutatásával foglalkozó Elie Wiesel Intézet is. Az intézet az egyik közösségi portálon közölt álláspontjában úgy vélte, hogy az állam magas rangú képviselőjének a megnyilvánulása súlyos kisiklásokat vonhat maga után és hasonló cselekményeket bátoríthat.

A német fórum náci identitásának a gondolatát tíz nappal korábban Liviu Pop volt oktatásügyi miniszter, a PSD szenátora vetette fel. Pop a közösségi oldalán egy a nagyszebeni bíróságon 2007-ben tárgyalt per iratait is közölte állítása alátámasztására. Ekkor a Klaus Johannis által vezetett német fórum nagyszebeni elnöke a szintén Johannis által vezetett nagyszebeni polgármesteri hivatalt és a város önkormányzatát perelte a Romániai Német Népcsoport vagyonáért. Ítéletében a nagyszebeni bíróság elismerte, hogy a Romániai Német Demokrata Fórum a Romániai Német Népcsoport jogutódja. A jogerőssé vált ítéletet – a romániai bíróságok portálján közölt adatok szerint – az ügyészség kérésére 2012-ben felülvizsgálták, ám rendelkezését a Gyulafehérvári Táblabíróság sem változtatta meg.

Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadó Liviu Dragnea bizalmasának számít, ő végzi a PSD által jelölt miniszterek munkájának a kiértékelését, és tesz javaslatot a tárcavezetők leváltására. Vâlcov az elmúlt napokban egy a közösségi médiában tett másik bejegyzésével is botrányt idézett elő. Ebben közölte a bukaresti kormányellenes tüntetések egyik vezéralakjának az orvosi kórlapját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 5., 5:00
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Jol van ez igy a ket kulacsos „nemetekenek” es a NAGY ROMAN Iohanisnak..mert .mikor mas kisebbseget er igazsagtalansag lapulnak mint a sz@r a fuben.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 5., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Szep dákó-szláv nevű Buzău megyei găzar ‘ kinézetű bunkó.Na de amit a derék szászok megszavaztak 1918-ban,megkapták kamatostól!

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 5., 17:09
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Hát igen,nagyon összefügg a szláv valcov-farkas a dák farkassal-noi suntem lupi ,ugyebár?De emberek! Nem kell csodálkozni ha ez a nagyképű,történelmi ismeretségét a wc ülőkéjén elsajátító valaki így nácizik,mert ez már divatossá vált manapság ez a jolly-joker kártya ami minden mellé jó.És hol működik ez a legjobban?Hát Németországban!Előállt a Kretschmer nevű emberke ,aki nem más mint Szászország tartomány miniszterelnöke, aki egy jót nácizott ,amiért az emberek kimentek Chemnitzben az utcára egy gyilkosság miatt.És nem a gyilkosokat ítélte el ,hanem a ‘szélsőjobb veszélyéről’ Hallja ez a valcov,hogy a német rugdossa a németet,akkor ő miért ne rúgna beléjük ,mert ájics e romania-ahogy a szatmárnémeti Széchenyi István meggyalázott szobrára írták.És azt nem tudja valcov elvtárs,hogy az ő pártja rokonságban van a volt NSDAP-al?Szocialisták és nemzetiek,de még milyen!És akkor még ráerősít a Ludovic Orbán,a Traian kalóz,a Megmentő Párt ,Nagy Románia és Mégnagyobb Párt stb.Nézzen már a tükörbe elvtárs!