Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fejlődő mezőgazdaságunk

Fejlődő mezőgazdaságunk Gazdaság

Az idei szeszélyes időjárás – a tavaszi szárazság és a hosszas nyári esőzések – ellenére jónak ígérkeznek a termésátlagok, véli Könczei Csaba.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a gabonákat sikerült betakarítani, sőt országos szinten első alkalommal a tízmillió tonnát meghaladta a begyűjtött gabonamennyiség. „Ez meglepő, de azzal magyarázható, hogy a déli megyék gazdái szerencsésebbek voltak”. Kovászna megyében már nem ennyire rózsás a helyzet, hiszen hektáronként átlag 3991 kilogramm búzát arattak, ami 600 kilogrammal kevesebb, mint tavaly. A repce is gyengén termett, hektáronként átlag 2800 kilogrammot gyűjtöttek be a gazdák, 400 kilóval kevesebbet, mint tavaly. A szakember szerint bár országos viszonylatban növekedett a begyűjtött gabonamennyiség, csak októberben, az laborelemzések elvégését követően derül ki, hogy milyen lett a gabonák minősége.

Háromszéken elkezdődött a pityókaszedés, főként a nagygazdák gyűjtik az ipari és korai burgonyát, mondta Könczei Csaba, aki szerint még csak részeredmények vannak, de aszerint jelenleg a hektáronkénti termésátlag 23 tonnára tehető. Ez viszont várhatóan csökkenni fog, amikor a kistermelők is elkezdik szedni a pityókát. Pozitív példaként elmondta, az idei szeszélyes időjárás ellenére egy maksai nagygazdának sikerült hektáronként 60 tonnás átlag krumplitermést elérnie. Ennek titka abban rejlik, hogy a gazda a tavaszi szárazság idején több ízben is öntözött, pontosan akkor, amikor a növénynek leginkább szüksége volt vízre. Emellett a magas termelékenységhez hozzájárult, hogy jó minőségű vetőmagot ültetett és korszerű technológiákat használt.

 

Növelik az öntözhető területeket

A mezőgazdasági minisztérium kiemelt célja, hogy rehabilitálják a régi öntözőberendezéseket, számolt be Könczei, aki szerint országos szinten tavaly 700 ezer hektárt öntöztek, ezt idénre 1,2 millió hektárra növelték. Kovászna megyében a mezőgazdasági területek alig 3 százaléka öntözhető, de a régi berendezések korszerűsítésével 4–5 éven belül ezt 8 százalékra emelik, vagyis összesen 6500 hektárt tesznek öntözhetővé az állami támogatásnak köszönhetően. Jelenleg Szépmező és Gidófalva térségében 1598 hektárt tudnak öntözni a gazdák, illetve Felsőháromszéken 2200 hektár locsolható felszíni vizekből. Idén megalakult az öntözővíz-felhasználók egyesülete Maksa és Lécfalva térségében, ahol van egy 1600 hektárt lefödő régi öntözőrendszer, amelynek felújítására pályáznak. Az Uzon–Szentivánlaborfalva–Szépmező háromszögben is sikerült megalakítani az vízfelhasználók egyesületét, amely 1064 hektár terület öntözésére pályázhat. Ezeknek a rendszereknek a felújítása és beindítása azért is előnyös az érintett gazdáknak, mert a fővezetékig az állam ingyen elszállítja a vizet.  

 

Országos élbolyban

A gazdák két nagy uniós alapból kaphatnak támogatásokat. Egyik a mezőgazdaságigarancia-alap, amelyekből a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) az alaptámogatásokat fizeti ki. Tavaly 42 millió eurónyi szubvenciót kaptak a háromszéki gazdák. Fontos előrelépés, hogy a szaktárca tavaly és idén sem késett a kérések begyűjtésével, így a gazdálkodók időben megkapják a támogatásokat. A pályázati alapokat kezelő Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) beszámolója szerint Kovászna megye az országos harmadik helyen áll a mezőgazdasági fejlesztésekre kifizetett pályázatok tekintetében.

Könczei Csaba a fiatal gazdáknak nyújtott 15.000 és 45.000 euró közötti támogatásokat emelte ki, amelyek hozzájárultak a gazdatársadalom megfiatalításához. 2007 és 2018 között Háromszéken közel 430-an pályáztak sikeresen, jelenleg minden faluban van 4–5 fiatal gazda, akiknek jók a kilátásaik. Hozzátette, az elmúlt években legtöbben a mezőgazdasági gépek fejlesztésére pályáztak, az infrastruktúra fejlesztése elmaradt, ezért a szaktárca idén az épületek korszerűsítését támogatja hangsúlyosan.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük