Hirmondo

2017. október 23.

Kilométerek ezreit szaladták

Kilométerek ezreit szaladták

Ötszáz órán át, több ezer kilométeren hirdették Bereck nevét a ReforMaraton 500 kezdeményezés résztvevői, Juhos Gábor maratonista és Bardócz Csaba református lelkipásztor. Az elmúlt pár hét során 179-szer hangzott el „nekifutamodásuk” során az ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujának a neve, míg szombaton 180-adszorra is kiejthették szájukon, hiszen útjuk végén befutottak a legkeletibb, reformátusokat is befogadó településre, Bereckbe.

’56 és ’54

’56 és ’54

Nemcsak oldott kocsmai és szurkolói beszélgetéseken, hanem komolyabb szakmai eszmecseréken is elhangzott már, sőt akad történész és riporter, aki leírta, hogy amennyiben a magyar Aranycsapat győzött volna az 1954-es világbajnoki döntőben, valószínűleg nincs az 1956-os forradalom. Akik ezt a soha nem bizonyítható feltételezést megfogalmazták, azzal érvelnek, hogy a berni kudarc mélyítette a társadalmi-politikai-ideológiai nyomásból fakadó elkeseredést, ami aztán két év teltén népfelkeléshez vezetett.

Kevés volt a résztvevő

Kevés volt a résztvevő

Az élettársi kapcsolatok legalizálásáért tüntettek az LMBT-közösség tagjai szombaton Bukarestben. A MozaiQ nevű Facebook-csoport a főváros központjában tartott demonstrációval annak a – szenátusban már elvetett – törvénytervezetnek az elfogadását sürgette, amely lehetővé tenné az azonos vagy különböző nemű párok számára, hogy „érzelmi indíttatásból vállalt, jogegyenlőségen alapuló vagyonközösségüket” hivatalosan is bejegyezzék.

A sátán ringyói

A sátán ringyói

Sok sajátos vonása van a magyar népnek, akár a többi európainak. A magyarok 1956 októberében, novemberében, a forradalom idején, de még évtizedeken át máig sem értik, a nagyhatalmak miért nem voltak képesek szót emelni a Szovjetunió igájában vergődő magyar forradalom idején – az emberi jogok meggyalázása ellen. Igen, ott volt a szuezi válság, legkönnyebb volt azzal magyarázni a hallgatást, hadd vergődjék vérben a magyar egymaga, aztán majd kiderül, mi lesz.