Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A legsportosabb önkéntesek

Október 7-én szervezték meg hatodik alkalommal a sepsiszentgyörgyi Önkéntes-kupát. A Turulmadár Ifjúsági Iroda által tető alá hozott rendezvényen évről évre Háromszék legsportosabb civil- vagy egyházi szervezeteit keresik a szervezők. Ez évben kilenc csapat versenyzett a legsportosabb önkéntes szervezetnek járó címért.

A vetélkedő jó hangulatban zajlott. Ahogy minden évben a csapatok idén is érdekes versenyszámokban próbálhatták ki magukat, ezúttal hat versenyszámban, melyek között ügyességi és stratégiai játékok egyaránt voltak. A délelőtt folyamán a vakondfociban mérettettek meg a csapatok, majd délután következett az XO, tandem, lánctalp és a kugli. A versenyszámok teljesítése során a szervezők figyelembe vették a csoportok dinamikáját, összhangját, valamint a csapatjáték szervezettségét is.

A nap végére a Máltai Ifjúság csapata bizonyult a legügyesebbnek, így ők vihették haza a hatodik Önkéntes-kupa első helyezését, őket követte az Erdélyi Magyar Ifjak csapata, akik a második helyezést értek el. A Puskás DT csapata harmadik helyezett lett.

A szervezők köszönik a részvételt a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnek, a Gyulafehérvári Caritas csapatának (Kari Klub), a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKÖ), Sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnek (SDFIE), az Ifjúsági Klub Mikóújfaluért önkénteseinek, valamint a Kovászna Megyei Vöröskereszt REDHELP csapatának. Külön köszönet a Kovászna Megyei Vöröskeresztnek, akik nemcsak versenyzőként vettek részt a rendezvényen, hanem partnerként annak elsősegélynyújtását is biztosították.

A rendezvény támogatói: Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, valamint a Bon Sweet Bon Kft.

(A Turulmadár Ifjúsági Iroda közleménye)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük