Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Minek ide tanárok?

Közvitát kezdeményez a parlament az iskolai szexuális felvilágosításról szóló törvény kapcsán. A bölcs képviselők úgy vélik, hogy „a szülők írásos engedélyére” van szükség ahhoz, hogy ebben az országban, ahol az afrikai statisztikákra emlékeztet a kiskorú anyák száma, ahol a terhességmegszakítások számával Európa-bajnokok vagyunk, szexuális felvilágosítást tartsanak. A szülők megmondják majd, hogy hány éves kortól, ki és mit mondhat a gyerekeiknek. Aki ezt megsérti, az három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Azt is mondják: testnevelésből ne adjanak jegyet, mert az ront(hat)ja a médiát, és az első 7-es után a szülők felmentetik a háziossal az egyébként makkegészséges gyereket. A tanulók új statútumában pedig írva vagyon, hogy a tanárnak minden jegyet meg kell indokolnia. Ha egy szülő (gyám vagy ismerős traktorista) nincs megelégedve a gyerek írásbeli ellenőrző dolgozatára adott jeggyel, akkor a tanár köteles a szülőnek (gyámnak, ismerős traktoristának) elmagyarázni, hogy azért vont le egy fél jegyet a ziccben, mert a nebuló a Young-típusú interferencia k-ad rendű maximumnál elrontotta a nyalábok optikai útkülönbségét.

Ha a szülő (gyám, ismerős traktorista) nem találja kielégítőnek a választ, akkor az iskola igazgatója köteles két másik, az adott osztályban nem tanító tanárt kijelölni, akik újrajavítják a dolgozatot, ha pedig nincs, akkor a tanfelügyelőség más iskolákból rendel ki tanárokat. A két új tanár két külön jegyet ad, majd kiszámítják az általánost. Ha ez egy jegynél többel különbözik az eredetitől, akkor az igazgató kijavítja a jegyet a naplóban, lepecsételi, aláírja. A statútum továbbá szigorúan megtiltja azt is, hogy a gyereket a tanár az osztály előtt megdorgálja. Miután a vizsgák már évek óta úgy zajlanak, mint egy szigorúan őrzött börtönben, ahol a belépők identitását csendőrök ellenőrzik, majd kamerákkal felügyelik minden mozdulatukat, felmerül a kérdés: mi szükség van a tanárra? Tanítsák a szülők (gyámok, ismerős traktoristák) a gyereket! Majd ha kell, a rendőrök levizsgáztatják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 14., 22:35
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Rövid is, velős is, érthetetlen is, de főképpen értelmetlen. No, nem az írás értelmetlen, hanem ez a szerintem igencsak „szofisztikált” eljárás. S osztán: szülők írásos engedélye? Tudnak ezek a szülők – bocsánat, inkább ellők – írni?

  • User
    Dátum: 2017. március 15., 0:30
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Ismerős traktorista! 🙂 Nagyon jó.
    A tanár nem dorgálhat. Tényleg egyszerűbb, ha be sem mehet az osztályba!
    Szexuális nevelés? Könyörgöm, a gyerek használja az internetet! Jaj, hogy ott azt írja, hogy ha nem vagy 18 éves ne kattints rá… Na ezt biztosan betartja minden gyerek!
    Törvény a szexuális felvilágosításról. Döfi. Bocs, de a gyerek stílusosan b@..ik rá!
    „A szülők megmondják majd, hogy hány éves kortól, ki és mit mondhat a gyerekeiknek. Aki ezt megsérti, az három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.” Micsoda naivitás.
    Eszembe jut dr. Veres Pali bácsi szexológus, ő mondá: „ha a gyerek kérdi ki a szexuális erőszakos gyilkos? Semmi közöd hozzá. Majd megtudod ha megfojt.” No nem egészen így mondta, de ha pontosan idézném, a hozzászólásom törölnék. Muszáj finomítani ebben a mai szép új világban, olyan érzékenyek az emberek. Már szinte azt is ideírtam mennyire, de akkor ismét törlésre adnék okot. Istenem, be finomak és nőiesek vagyunk. Na, ezt se értsék szó szerint, kérem! Jaj, hogyan írjak, hogy legális legyen?

  • User
    Dátum: 2017. március 19., 21:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kíváncsi lennék, hány gyám, ismerős traktorista tudja, hogy kiskorú gyereke az otthoni számítógépén pornót bámul, és nincs rá írásos engedélye… Vagy, hogy ha rendőrrel pofátlankodik az utcán, akkor nem hívnak két ujjabb rendőrt az eset tanulmányozására, hanem simán ott helyben helyre teszik (esetleg a szülőt is).

  • User
    Dátum: 2017. március 21., 9:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Minden anyuka tudja – e, hogy Iskolás kislánya honnan és kivel megy az iskola sarkáig reggelente? Vagy mindenkinek az apuka mutatta be a kísérőjét, azaz bizalmi.

  • User
    Dátum: 2017. március 21., 9:03
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tanítsák a szülők (gyámok, ismerős traktoristák) a gyereket! Majd ha kell, a rendőrök levizsgáztatják. Tisztelt Uram, ön talán témában járt, amikor az iskolában osztályfőnöki órákon kellett erről a vacakról, tömeg előtt beszélni, legtöbbször kuncogásba fulladt időtöltés volt. Néha az anyukák meg is vádolták az oszit, ha nem kezd a témába, akkor a kislánya talán…volt akit fel is jelentettek. Tényleg, nem az iskola dolga. Úgyis elég túlnőtt erdőben vezénylik a tanulókat, minek még egy felelős ellenőrzési pont, melynek mellékágai egyéb dolgokkal kellemetlen vonatkozásokat eredményezhetnek?