Vidám gyerekek és vidám versek

Huszonegy éve indult útjára a Vidám Versek Versmondó Versenye a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanítóinak kezdeményezésére. Hét éve a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola a szervezője a megyei fordulónak, Füleki Katalin tanárnő irányításával. A pedagógus elmondta, hogy örömmel vállalta a rá bízott feladatot, hisz már azelőtt is vitt versenyzőket Szatmárra, és nagyon tetszett az ottani szervezés, sokat tanult az ott tapasztalatokból.

– Hány éve annak, amikor az első Vidám Versek Versmondó Versenyét először megszervezték? Milyen érzés volt?

– A Vidám Versek Versmondó Versenye a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanítóinak kezdeményezése volt 21 évvel ezelőtt. Az ötlet sikeresnek bizonyult, hisz városi, megyei, majd országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Az országos verseny kezdetben kisebb számú résztvevővel zajlott, megyénket is egy-két tanuló képviselte, akik úgy jutottak oda, hogy a sajtóból értesültek a versenyről, és beneveztek. Aztán egyre többen hallottak a versenyről, sokan szerettek volna még többet tudni róla, részt venni. Lassan kialakult egy egységes forgatókönyv a verseny szervezésével kapcsolatban, s most már minden megye ezt követi. Hét éve a Petőfi Sándor Általános Iskola a szervezője a megyei fordulónak, a tanfelügyelőség engem bízott meg ennek a versenynek a lebonyolításával. Örömmel vállaltam el, hisz már azelőtt is vittem versenyzőt Szatmárra, és nagyon tetszett az ottani szervezés, a hangulat, sokat tanultam az ott tapasztaltakból.

– Ilyenkor csak vidám verseket szavalnak a gyerekek?

– Igen. Ez a lényeg. És ez nagyon jó. Amióta létezik ez a verseny, mindenki elkezdett ilyen szempontból is versek után kutatni, s így egyre több verssel ismerkedünk meg, a kortárs gyermekirodalomra is jobban odafigyelünk, illetve felhívjuk a szülők és gyerekek figyelmét is erre.

– A gyerekeknek nem lehet egyszerű ilyen műfajban szavalni. Mit gondol ön erről?

– Ez közel áll hozzuk. Nagyon fontos a versválasztás. Ezt minden alkalommal megfogalmazza a szakmai zsűri. Az is fontos, hogy a gyerek egyéniségének megfelelő legyen. Akkor sikeres az előadás, ha a gyerek szereti azt a verset, amit mond. És akkor szereti, ha érti, tudja értelmezni, érzi a humorát, és akkor szívesen, felszabadultan mondja, így a hallgatóságot is magával tudja ragadni.

– Ha valaki ezen a versenyen tovább jut, akkor mi a nyereménye? Tovább jut a következő szakaszra?

– A megyei verseny első díjazottjai továbbjutnak a szatmárnémeti országos döntőre. Az utóbbi években Kovászna megyét 15 gyerek képviseli, 8 diák az alsó és 7 a felső tagozatról. Az is nagyszerű, hogy a felső tagozat is bekapcsolódhatott a versenybe. Nagy rendezvénnyé nőtt a „VVVV”, 140–150 diák vesz részt évente az országos döntőn, amelyet az Oktatási Minisztérium is támogat.

– Melyik az ön kedvenc vidám verse?

– Sok kedvencem van. Az évek során sok gyereket készítettem erre a versenyre, ezért nagyon sok verset is olvastam. Azon kívül rengeteg versmondót hallhattam. Azok váltak igazán kedvenceimmé, amelyeknél azt láttam, hogy a vers „találkozik” a versmondóval. Nagyon szeretem és a gyerekek is szeretik László Noémi, Kovács András Ferenc, Varró Dániel, Lackfi János verseit. Újabban népszerű lett Békés Márta az iskolások huncutságait, csínyeit, meglátásait, gondjait láttató verseivel.

– Miért tartja fontosnak, hogy a gyerekek ehhez hasonló megmérettetésen vegyenek részt?

– Leginkább a versek olvasását, a verstanulást, a versekkel való foglalkozást tartom fontosnak. Az is lényeges, hogy a tehetséges gyerekek megmutatkozzanak, hisz egy-egy ilyen megmérettetés elindítója lehet egy karriernek akár. És szerencsére mindig van néhány kiemelkedő produkció. Viszont nagyon nehéz a 6–11 éves gyerekeknek megérteniük és elfogadniuk, hogy nem mindenki díjazott. És természetesen mindenki első díjas szeretne lenni. Azt tapasztalom, hogy egyes esetekben túl nagy a nyomás a gyerekeken, túl nagy a megfelelési kényszer mind önmaguk, mind a tanítók, mind pedig a szülők felé, s ez nyilván nem tesz jót a versmondásnak. Az idei versenyen meg is fogalmazódott, hogy talán oldottabb lenne mindenki, ha csupán a vers ünnepét tartanánk és ünnepelnénk azt vidám versekkel.

– Mi az, amit a gyerekek hazavisznek erről a versenyről?

– Nagy segítség számomra, hogy a Vigadó Művelődési Ház helyet ad ennek a rendezvénynek. Iskolai környezetben lehetetlen lenne ezt a hangulatot megteremteni. Úgy látom, hogy annak ellenére, hogy nem mindenki lehet első díjas, a gyerekek jól érzik magukat. Mindenképpen sokat tanulnak: nemcsak verseket hallgatnak, hanem tanulják és gyakorolják az egymásra figyelést, a türelmet, az önuralmat, a bátor kiállást, az alázatot. Azt gondolom, hogy ez a szociális tanulás nagyon fontos hozadéka ennek a versenynek. Igyekszünk természetesen minél több gyereket jutalmazni, a versmondók több mint felét első, második, harmadik díjjal, illetve dicsérettel jutalmazzuk. Emellett minden résztvevő kap emléklapot, egy kis figyelmességet (kártyanaptár, könyvjelző) és egy kis édességet. Hogy mindezt ki tudjam osztani az 50 versenyzőnek, köszönettel tartozom, az iskola vezetőségének, kolléganőimnek, a szülőknek, illetve Imre Sándor vállalkozónak, a Mi-Tu-Ház tulajdonosának, aki minden évben anyagilag támogatja ezt a versenyt.

– Megfogalmazná nekem két mondatban, mi a vers, és miért lényeges hangsúlyt fektetni rá a mai világban?

– A kérdés kapcsán Kányádi Sándor bácsi jut eszembe, akitől egy író-olvasó találkozón egy gyerek azt kérdezte, hogy mi a vers. Bevallása szerint nem tudott azonnal válaszolni, így hát visszakérdezett: szerinted mi a vers? A gyerek pedig egyszerű természetességgel azt válaszolta: „A vers az, amit mondani kell.” Ennél jobban a költő se akarta megfogalmazni. Telitalálat. Szerintem is.

Tamás Réka