Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy sikert arattak a szerzetesek

Nagy sikert arattak a szerzetesek Kultúra

A Székely Nemzeti Múzeumban a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumtól kölcsönkért Szerzetesek asztalánál című kiállítás is népes közönséget vonzott a városnapokon. Öt alkalommal is tematikus tárlatvezetést hirdettek meg különböző kézműves termékek kóstolójával egybekötve, ráadásnak pedig egy kertészkedőknek szóló beszélgetésre invitáltak Klárik Lászlóval, az Ezerjófű tanya tulajdonosával.

Hirdetés
Hirdetés

Szombaton délelőtt főleg a gyerekeket várták, de mindenki megkóstolhatta a „Papné” Kálnokon termett teáit, minőségi csomagolásban kínálták őket, illetve a fűszernövényekből készült keverékeket is, a szentgyörgyi Kovács család különleges, gyümölcsös, fűszeres mézet kóstoltatott. Szabó Lajos kanonok beszélt a szerzetesek szigorú életmódjáról, az Ora et labora! (Imádkozz és dolgozz!) parancsa által meghatározott napirendjükről, de ritkábban hangoztatott életörömükről is. Egyes rendek már éjjel 2-kor kezdik az Isten dicsőítését, aztán kora reggel és szakaszosan a nap folyamán is az imádság, a szentmise váltja a többiek szolgálatára végzett tanító, gyógyító, vagy az önfenntartást szolgáló termelő munkát. Azt is megtudhattuk, hogyan készül az ostya, meg is kóstolhattuk: finomlisztből és vízből készül, semmi másból. Mellé gyűszűnyi misebor is jutott a jelenlévőknek.

Szombat délután Vargha Mihály múzeumigazgató osztotta meg egy olvasmányélményét a tárlatlátogatókkal: Olofsson Placid bencés szerzetes írt arról a stratégiájáról, mellyel túlélt és túlélni segített a Gulágon. Ezek a szabályok békeidőben is segítenek élni, cselekedni – mondta Vargha.

Vasárnap gyertyát készítettek a legkisebbek, és kéthektáros feldobolyi tanyáján a permakultúrás gazdálkodást gyakorló Klárik László beszélt a kertészkedés iránt érdeklődőkkel arról, hogyan érjük el erőszakmentesen, hogy a természet is nekünk dolgozzon, de a növénytársítások és a mulcsolás szükségességéről és hasznáról is beszélt.

Sántha Imre Géza művészettörténész tárlatvezetése zárta a városnapokba is szerzetesi értékeket csempésző mozgalmas kiállítási programot, ekkor ismét a nyujtódi sajtokat és a balatonvidéki szürkebarátot kóstolhatták meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük